Az Interspar Austria bejelentette, hogy 2024 augusztusától Christian Brettnert nevezte ki értékesítési igazgatónak.
Brettner országos értékesítési igazgatóként ezentúl 70 Interspar hipermarketért és azok operatív irányításáért lesz felelős Ausztriában.
„Már nagyon várom az új feladatokat, kihívásokat, a vásárlókkal és a kollégákkal való szoros együttműködést” – nyilatkozta Brettner. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy felkértek erre a pozícióra, és a munkámmal magam is alakíthatom a vállalat jövőjét.”
Brettner gyakornokként kezdte az Intersparnál, legutóbb pedig a kelet-tiroli, karintiai és stájerországi régió egyes részeinek regionális igazgatója volt. Szakmai pályafutását kiskereskedelmi eladói tanoncként kezdte a klagenfurti Interspar hipermarketben. A tanulóévek sikeres befejezése után kezdetben a nem élelmiszeripari ágazatban dolgozott alkalmazottként. A ranglétrán fokozatosan feljebb lépve több pozícióban is bizonyíthatta rátermettségét – vezette például a klagenfurti Interspar-t is, majd a salzburgi központban a non-food részleg értékesítési igazgatója lett -, a St. Veit-i születésű férfi 2021-től 2024-ig az Interspar regionális igazgatóként összesen kilenc Interspar hipermarketért volt felelős Kelet-Tirolban, Karintiában és Stájerországban, és így kilenc üzletvezető és mintegy 900 alkalmazott szervezeti irányításáért volt felelős.
Új szerepkörében Brettner többek között átveszi az Interspar kilenc ausztriai regionális igazgatójának műszaki irányítását. Ez azt jelenti, hogy augusztustól operatív felelősséggel tartozik mind a 70 Interspar hipermarketért és az Interspar online boltért is, valamint a piacokon dolgozó mintegy 7.000 alkalmazottért. Továbbá az Interspar központban és a régiókban a teljes piaci szervezet irányításáért is ő felel.
Elődje, Andreas Maier pedig az év végéig tanácsadóként segíti őt.
"Izgalmas utazás volt számomra ez a feladat, számtalan, nagyszerű pillanattal és emberrel, akikkel együtt dolgozhattam" - mondta Andreas Maier, az Interspar korábbi értékesítési igazgatója. "A vállalatnál eltöltött több mint három évtized után most egy új életszakasz kezdődik az életemben. Nagy örömömre szolgál, hogy Christian Brettner veszi át a feladataimat."
(ESM Magazine)