Az amerikai termelői árak az elemzők által vártnál nagyobb mértékben emelkedtek júniusban éves és havi szinten.  

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete (BLS) csütörtökön azt közölte, hogy az egy évvel korábbihoz képest 11,3 százalékkal emelkedtek a termelői árak júniusban a májusi 10,9 százalék után. Az elemzők 10,7 százalékos júniusi ütemre számítottak.

Tavaly júniusban a termelői árak éves szintű növekedése 7,3 százalék volt. Azóta egyre gyorsult a növekedés üteme, és idén júniusban volt a legmagasabb. A gyakran változékony élelmiszer-, energia- és kereskedelmi szolgáltatási árakat nem tartalmazó termelői maginfláció éves összevetésben 6,4 százalék volt a májusi 6,7 százalék után.

Havi összehasonlításban 1,1 százalékkal nőttek a termelői árak júniusban a májusi 0,9 százalék után, az elemzői várakozások átlagában lassuló növekedés, 0,8 százalék szerepelt. Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában.

Az amerikai munkaügyi minisztérium szerdán ismertette a fogyasztói árak júniusi alakulására vonatkozó adatot: júniusban 40 éve legnagyobb mértékben, 9,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a májusi 8,6 százalék után. Havi összevetésben a növekedés 1 százalékról júniusban 1,3 százalékra gyorsult.

(MTI)