November 1-től Nagy Attila látja el az Auchan értékesítési igazgatói feladatait. Ezzel együtt a szakember a management tagja is lesz, ahol fontos szerepet tölt be ezentúl.

Új értékesítési igazgatót nevezett ki a kiskereskedelmi lánc, hogy a kereskedelmi folyamatokat még az eddigieknél is hatékonyabbá tegye a vállalatnál. Nagy Attila személyében érkezik az új igazgató, akinek feladatai közé tartozik többek között a vállalat fenntartható üzleti modelljét támogató értékesítési stratégia kialakítása.

 A szakember a Bricostore-nál kezdte a pályafutását, ahol a magyar és a horvát piac beszerzési stratégiájáért felelt. Ezt követően nemzetközi igazgatói pozíciót töltött be az Auchannál, ahol különböző kereskedelmi feladatokat látott el egészen a hazatéréséig. 2020 januárjában csatlakozott az Auchan Magyarországhoz választék- és beszerzési igazgatóként. Először a műszaki termékek, majd pedig a friss és tartós élelmiszerek kínálatának kialakítása volt a fő feladata. Új pozíciójában csapataival azon is dolgozik majd, hogy a vásárlók hűségét vonzó kereskedelmi műveletekkel és új vásárlói útvonalak kialakításával erősítsék.

 “A mostani gazdasági helyzetben a legfontosabb célunk a vásárlóerő megtartását célzó üzletpolitikánk megvalósítása, azaz, hogy vevőinket a lehető legkedvezőbb áron, a legjobb minőségű termékekkel szolgáljuk ki. Ehhez pedig elengedhetetlen egy jól működő kereskedelmi folyamat kialakítása. Csapataimmal azon fogok dolgozni, hogy mindezt a leghatékonyabb módon valósítsuk meg” - mondta Nagy Attila, az Auchan értékesítési igazgatója.

 Ezzel együtt Attila a management tagja is lesz.