Még két hétig, november 16-ig jelentkezhetnek az érdeklődő szervezetek és informális baráti társaságok a Tesco helyi közösségeket támogató pályázati programjára, az „Ön választ, mi segítünk” programra.

A határidőt érdemes észben tartani, hiszen a pályázaton valamennyi, a szavazási szakaszba bejutott szervezet támogatásban részesül, ők 400, 200, illetve 100 ezer forintot kaphatnak a szavazatok számának függvényében. A jelentkezéseket ezúttal is a tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül várja a Tesco.

A Tesco számára fontos, hogy támogassa a közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai élnek, ezért is hívta életre „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi pályázati programját évekkel ezelőtt. A programra olyan szervezetek, valamint baráti közösségek jelentkezését várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá – legyen az akár egy közös tér felújítása, egészségmegőrző és egészséges életmódra nevelő programok szervezése, vagy felzárkóztató, oktató programok fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. A pályázati program eddigi 4 fordulójában a Tesco több mint 300 pályázót támogatott, akik összesen több mint 100 millió forintot kaptak pályázati programjaik megvalósításához.

Az aktuális, ötödik fordulóban az érdeklődő szervezetek és informális közösségek november 16-áig adhatják be jelentkezésüket a program weboldalán keresztül. A beérkezett pályázatokat a Magyar Adományozói Fórum független szakértői bírálják el, ők döntik el, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Itt pedig már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés, hiszen 2019. január 21. és február 17. között ők választhatják ki szavazataikkal a számukra legszimpatikusabb kezdeményezéseket.

A pályázaton valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezet támogatásban részesül, 400, 200, valamint 100 ezer forintot nyerhetnek az összegyűjtött szavazatok számának függvényében.