Október 8-án ismét elindul a Tesco helyi közösségeket támogató pályázati programja, az „Ön választ, mi segítünk”.

A kezdeményezés eddigi 4 fordulójában több mint 300 környezetszépítő, oktató-felzárkóztató, valamint egészséges életmódra nevelő program megvalósulásához járult hozzá az áruházlánc. A programban valamennyi, a szavazási szakaszba bejutott szervezet támogatásban részesül, ők 400, 200, illetve 100 ezer forintot kaphatnak a szavazatok számának függvényében. A jelentkezéseket ezúttal is a tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül várja a Tesco. Az érdeklődőknek november 16-ig van lehetőségük benyújtani pályázatukat.

A Tesco számára fontos, hogy támogassa a közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai élnek, ezért is hívta életre „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi pályázati programját évekkel ezelőtt. A programra olyan szervezetek, valamint baráti közösségek jelentkezését várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá – legyen az akár egy közös tér felújítása, egészségmegőrző és egészséges életmódra nevelő programok szervezése, vagy felzárkóztató, oktató programok fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. A program első három fordulójában a Tesco vásárlóitól körzetenként legtöbb szavazatot kapott projektek 400 000 forint támogatást kaptak a pályázatuk megvalósításhoz, míg a 2018. tavaszi forduló óta már valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezet hozzájárulásban részesül, 400, 200, valamint 100 ezer forintot nyerhetnek az összegyűjtött szavazatok számának függvényében.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az „Ön választ, mi segítünk” program a Tesco vásárlói, valamint a szervezetek körében egyaránt népszerű. A program eddig lezárult négy fordulójában összesen több mint 1700 pályázat érkezett, melyek közül a Tesco vásárlói több mint 11 millió szavazattal választották ki azt a 338 kezdeményezést, amik az áruházlánc támogatásával válhattak valóra.  A megvalósult projektek között országszerte számos kreatív és kedves megoldás született, többek között látássérülteknek szerveztek főzőtanfolyamot, segítő kutyák kiképzéséhez járultak hozzá, gyerekeknek mutatták meg, hogyan bánjanak felelősen az állatokkal, számos játszótér és mezítlábas ösvény is épült, nem beszélve a több tucat egészségügyi szűrésről, sport-, és közösségi programról, amik nemcsak a közösségek fizikai, de lelki jól létéhez is hozzájárultak.

Az aktuális, ötödik fordulóban az érdeklődő szervezetek és informális közösségek október 8. és november 16. között adhatják be jelentkezésüket a program weboldalán keresztül. A beérkezett pályázatokat a Magyar Adományozói Fórum független szakértői bírálják el, ők választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Itt már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés, hiszen 2019. január 21. és február 17. között ők választhatják ki szavazataikkal a számukra legszimpatikusabb kezdeményezéseket.  

Az eredményeket az áruházlánc 2019. március elején hirdeti ki.