Ezen a héten már mindenhol elkezdődött a tanítás, vasárnap pedig lezárult az egyhónapos tanszergyűjtés az Auchan áruházakban. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete az adományokból 9600 csomagot juttat el olyan szülőkhöz, akik több gyermeket nevelnek és akiknek jelentős anyagi terhet jelent a beiskolázás. Az Auchan-vásárlók felajánlásának köszönhetően a diákok úgy kezdhetik el a tanévet, hogy az iskolai felszerelés hiánya miatt nem kerülnek hátrányba és nem maradnak le a tanulásban.

A tanszergyűjtés már hagyománynak számít az Auchannál, idén már ötödik alkalommal rendezték meg. Az áruház vásárlóközönsége ezúttal is a nagycsaládosoknak ajánlhatott fel taneszközöket. A jelenleg helyzetben talán minden eddiginél nagyobb szükség volt a társadalmi összefogásra ezen a téren is.

Természetesen a tanévkezdés mindenütt megterheli a családi kasszát, ezért szeretné ezúton is megköszönni az Auchan a vásárlóinak, hogy egy hónap alatt 110 ezer tanszert ajánlottak fel adományként. A vállalat ezenkívül 2 millió forint értékű ICO iskolakezdő csomagokkal támogatja az egyesületet.

Az eredményes gyűjtésért köszönet illeti az Auchan munkatársait is, akik munkájuk mellett segítették a szervezést.

„Idén nagyságrendileg ugyanannyi tanszer gyűlt össze, mint tavaly, ebből 9600 iskolás kezdheti el a tanévet megfelelő felszereléssel. Büszke vagyok vásárlóinkra, és hálás a nagylelkűségükért, hogy felhívásunkra ismét tanúságot tettek szociális érzékenységükről, és idén is jelentős mennyiségű tanszert ajánlottak fel egy olyan helyzetben, amikor a tanévkezdés számukra is az eddigieknél megterhelőbb lehetett” – mondta Varga-Futó Ildikó, CSR igazgató. 

„2750 családnak tudtunk segíteni a tanévkezdésben az Auchan vásárlók jóvoltából, akiknek ezúttal is hálásan köszönjük az adományokat! Ez azt jelenti, hogy 9600 iskolás gyermek kezdheti meg úgy a tanévet, hogy nem kerül hátrányba az iskolában azért, mert hiányzik valamilyen tanszere. Önkénteseink segítségével most is azokhoz kerültek az általunk összeállított csomagok, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk.

A gyűjtésnél láttuk, hogy sokszor a gyermekeikkel együtt vásárló szülők ajánlottak fel taneszközöket. Biztos vagyok benne, az, hogy már ilyen fiatalon látják a szüleik példáját és azt, hogy vannak segítségre szoruló társaik, őket is érzékenyebbé teszi a más élethelyzetben élők elfogadására és támogatására” – hangsúlyozta Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.