Minden évben november elején, az Európai Kereskedelem Napján adják át a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat. Idén a kitüntetettek között volt Vraukó Ilona Edit, a Reál-üzletlánchoz tartozó Élésker Kft régiós központ 100-as sz. ABC áruháza boltvezető helyettese.
A békéscsabai gyökerekkel rendelkező Vraukó Ilona Edit a Reál munkatársaként érdemelte ki a hazai kereskedelem egyik legkiemelkedőbb elismerését, a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat. A kitüntetéssel többek között olyan szakmai kvalitásait méltatták, mint a vevőorientált türelem, a precizitás, a pontosság, és a hatékony munkaszervezés. Ezek a kompetenciák akkor válnak teljessé, ha olyan emberi értékek társulnak melléjük, mint a kiegyensúlyozottság, a nyitott szellem és az empátia. Ezen emberi és professzionális minőségekért, valamint a kiemelkedő, vevőorientált munkavégzéséért és elkötelezettségéért díjazta a szakmai bizottság Vraukó Ilona Editet, aki a 1981 júniusától kezdődő pályafutása alatt tanulmányai során elsajátított elméleti tudását a gyakorlatban kamatoztatva szerzett évtizedes szakmai tapasztalatokat.
Anyaként és a Reál üzletlánc munkatársaként is teljes erőbedobással, maximális jelenléttel és odaadással bizonyította rátermettségét és a vásárlók iránti odaadását, amely az évek során első eladói, majd boltvezetőhelyettesi pozícióig emelte őt. 2021-ben pedig ezt a sokévtizedes kimagasló teljesítményt díjazták a Magyar Kereskedelemért Nagydíjjal.
A kitüntetés évről évre lehetővé teszi, hogy a szövetség tagjai ezzel a díjjal elismerjék a dolgozóik munkáját méltányolva a lojalitásukat és a vállalat sikeréhez hozzátett értékeiket.