Holnaptól a kiskereskedelmi láncok közül kizárólag az Auchanban kapható a Pajzos-Megyer tokaji borászat adománygyűjtő bora. Minden április 24-től megvásárolt palack után 500 forintot kap a koronavírus elleni küzdelemhez a Szent László Kórház.

A Pajzos Tokaj Zrt. adománygyűjtéssel támogatja a koronavírus elleni harcot. A borászat külön erre a célra hozta forgalomba a “Segíts, hogy segíthessünk!” elnevezésű adománygyűjtő borát, amely jelenleg az élelmiszerláncok közül csak az Auchan áruházakban érhető el, és amelynek megvásárlásával palackonként 500 forinttal segíthetjük a Szent László Kórházban folyó áldozatos munkát.

 „Az Auchan munkatársai nap mint nap erőn felül dolgoznak azért, hogy ne álljon meg az élet, és a lehető legnagyobb biztonságban jussanak élelmiszerhez az emberek. Ugyanakkor látjuk azt az emberfeletti teljesítményt, amit az egészségügyi dolgozók nyújtanak azzal, hogy saját egészségüket is kockáztatva tesznek meg mindent mindannyiunkért. A Pajzos-Megyer pincészet akciójának támogatásával mi is szeretnénk kifejezni a hálánkat az ő erőfeszítéseikért. Több vonalon is segítjük egyébként az egészségügyben dolgozókat, mentősöket, és ezúttal is számítunk a vásárlóinkra, mert ha ezt a bort választják, ők is hozzájárulnak az összefogásunkhoz” – mondta el Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.

 A termék április 24-től kapható az Auchan áruházaiban a készlet erejéig 1500 forintos fogyasztói áron.