Megkapták a támogatói okiratukat az idei Otthon Melege Program első kedvezményezettjei. A program ideje alatt a MediaMarkt 30%-os forgalomnövekedésre számít a háztartási nagygépek termékkategóriájában, így raktárkészletei jelentős növelésével is készül a rohamra. Az állami hozzájárulással náluk is akár 45 ezer forinttal olcsóbban lehet vásárolni háztartási nagygépeket.

Összesen több mint 120 ezren nyújtottak be pályázatot idén az Otthon Melege Programban, amely a háztartási nagygépek (hűtők, fagyasztók, mosó-, és mosó-szárítógépek) energiamegtakarítást eredményező cseréjére irányult. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján várható, hogy a pályázatok többségét jóváhagyják. Több lépcsőben bírálják el a pályázatokat, első körben 20 ezer pályázó jelentkezését fogadták el.

A nyerteseknek 90 napjuk van, hogy a kézhez kapott támogató okiratot bemutatva érvényesítsék a kedvezményt. Ehhez a „Jóváhagyott kereskedők” bármelyikét választhatják, listájukat megtalálják a pályázati portálon.

Az Otthon Melege Programból nemcsak a nagygépeiket modernizálni vágyó háztartásoknak származik előnyük, az a műszaki cikkek kiskereskedelemére is élénkítő hatást gyakorol. A MediaMarkt-nál például – ahol országszerte érzékelik már a megnövekedett érdeklődést - 30%-os forgalomnövekedésre számítanak a programban érintett termékkategóriában. Raktárkapacitásuk mellett termékkínálatuk is bővült: a program nyertesei több mint 250 féle hűtőből és mosógépből tudnak választani az állami kedvezmény beváltásakor.

„A MediaMarkt az előző évek tapasztalatai alapján főként a magasabb energetikai besorolású termékek tekintetében számít nagy érdeklődésre, hiszen ezek esetében érhetik el a vásárlók a legnagyobb megtakarítást hosszútávon.” – tudtuk meg Biczó Pétertől, a MediaMarkt termékmenedzserétől. A szakember kitért arra is, hogy tavaly országszerte érzékelhető volt az áruházakban a beváltók okozta forgalomnövekedés – az energetikai besorolás tekintetében is nagy volt a szórás, a hűtők esetén az A++-os, míg a mosógépeknél az A+++-os termékeket részesítették előnyben a vásárlók.

A kedvezményezettek zökkenőmentes kiszolgálásának érdekében a MediaMarkt megnövelt raktárkészlettel várja a beváltókat országszerte, mind a 24 áruházában. A szakember emlékeztet: „Az állami hozzájárulást az akciós termékekre is igénybe vehetik a vásárlók, sőt, most a beváltási időszak alatt az Otthon Melege Program keretein belül megvásárolt hűtőszekrényeket és mosógépeket kedvezményesen házhoz szállítjuk.” A házhozszállítás során a korábban kiszerelt, szállításra kész régi készüléket kérésre el is szállítják a MediaMarkt munkatársai.