Hosszú távon minden második ember fogyasztási szokásait átalakítja az egészségügyi vészhelyzet világszerte – derül ki az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatásából. A krízist követően a vevők egy meghatározó része visszatérne a megszokott életviteléhez, azonban ők se bíznak abban, hogy ez maradéktalanul megvalósulhat. Az átformálódó igények miatt a cégeknek újra kell gondolniuk szolgáltatásaikat.

A vásárlók egyre nagyobb aránya (40%) bízik abban, hogy végső soron visszatérhet megszokott fogyasztási szokásaihoz, azonban köztük is megoszlanak a vélemények arról, hogy ez milyen mértékben képzelhető el. Az EY Future Consumer Index tanulmánya ezeknek a vevőknek öt markáns csoportját határozta meg aszerint, hogy milyen tényezők befolyásolják döntéseiket.

Akciófüggők
A megkérdezettek közel harmada (30%) számára a termék ára lesz a legfontosabb, ők állandóan figyelik a kedvezményeket. Az elsősorban idősebbekből és egyedülállókból álló csoport tagjai nem foglalkoznak a márkákkal, elég, ha a termék biztosítja alapigényeiket, emiatt várhatóan kevesebbet költenek a jövőben, mint korábban.

Egészségtudatosak
A válaszadók mintegy negyedének (26%) saját és családja egészsége az elsődleges, így azokat a márkákat választják, amelyek biztonságosságáról meg vannak győződve. Minimalizálják a felesleges kockázatokat, így lehetőleg online szerzik be a szükséges termékeket. Ez a csoport gondolja leginkább azt, hogy életmódja hosszú távon is megváltozik.

Környezetvédők
A válaszadók 17 százaléka számára a Föld sorsa a legfontosabb. Tisztában vannak azzal, hogy tevékenységük milyen hatással van a körülöttük lévő világra. A kor- és társadalmi osztály szempontjából is vegyes képet mutatótó szegmens tagjai olyan vállalatokat keresnek, amelyek osztják ezeket az értékeket. Hajlandóak többet fizetni a kiváló minőségű, etikus forrásból származó, fenntartható termékekért.

Aktivisták
Az elsősorban városi értelmiségieket lefedő csoport a kutatásban résztvevők 16 százalékát teszi ki, ők nagyobb figyelmet fordítanak a cégek társadalmi hatására. Őszinte és átlátható szervezeteknek adnak bizalmat, és bizonyítékot is várnak arra, hogy a márka a profit mellett a közösség igényeit is figyelembe veszi.

Hedonisták
Minden kilencedik válaszadó (11%) - elsősorban a millenniumi és a Z generáció tagjai. Nem aggódnak egészségük és anyagi helyzetük miatt, probléma nélkül járnak plázákba és éttermekbe. A veszélyhelyzet sem aggasztja őket, és emiatt nem változtatják meg életmódjukat. Továbbra is azokat az élményeket keresik, amelyek segítenek számukra a legtöbbet kihozni az életből.

„Az elmúlt években egyre inkább teret nyerő online vásárlások népszerűségét tovább növelte az egészségügyi veszélyhelyzet. Ezt bizonyítja az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek részvényeinek szárnyalása is. Bár sok mindenben fokozatosan visszatérünk vagy vissza fogunk térni a megszokott normákhoz, hosszú távon a digitalizáció erősödése garantáltan velünk marad” – mondta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere. – „Ebben a nehéz helyzetben a hazai cégek akkor tudnak növekedni, ha a vevők változó igényeihez alakítják portfóliójukat, egyedi digitális szolgáltatásokat fejlesztenek ki és biztosítják átlátható működésüket” – tette hozzá a szakértő.