A vállalkozások negyede véli úgy, hogy egy éven belül javulhat versenyhelyzete.

A K&H kkv bizalmi index félezer hazai kkv-t kérdezett meg arról, hogyan alakulhat idén versenyhelyzete konkurenseihez képest. A vállalkozások stabilnak vélik piaci pozíciójukat, döntő többségük (71%) szerint nem változik versenyhelyzetük versenytársaikkal szemben a következő egy év során. A javuló versenyhelyzetre számítók aránya kismértékben, 20%-ról 24%-ra nőtt. A legnagyobb kkv-k eddig általában jóval derűsebben látták piaci pozíciójukat, most azonban fordult a kocka: a középvállalkozásoknál erőteljesen, 30%-ról 24%-ra lecsökkent a javuló versenyhelyzetre számítók aránya, a mikrovállalkozásoknál megugrott a jobb piaci pozícióra számító cégek aránya.
Elsősorban az ipari és a kereskedelmi cégek vélik úgy, hogy idén jobb helyzetbe kerülhetnek az ágazat többi szereplőjéhez képest, az agráriumban az átlaggal megegyező arányban, a szolgáltató szektorban pedig csupán minden ötödik kkv vélekedik így.