Mintegy 6,5 tonna füstölt árut foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy fővárosi húsüzlethez tartozó egységben, higiéniai és nyomon követési hiányosságok miatt az egység tevékenységét felfüggesztették, elrendelték a termékek visszahívását a forgalomból.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.

    Az egységből fővárosi és pest megyei húsüzletekbe, valamint hétvégi piacokra szállítottak.
    A Nébih csütörtöki közleménye szerint az ellenőrök 55 tétel, jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszert (sonkát, kolbászt, pácolt félkész termékeket) foglaltak le.
    Közölték: a padozat, az oldalfalak és a mennyezet több helyen sérült, koszos, repedezett volt. A fűszerek tárolására és kimérésére használt helyiségben a munkapult erősen szennyezett, a mérleg koszos és rozsdás volt.
    A közlemény szerint az egységben semmilyen nyomon követési rendszert nem vezettek, így a termékek eredete nem volt bizonyítható.
    A termékek jellegének megfelelő elkülönített tárolást sem biztosították minden esetben, valamint az eszközfertőtlenítő sem működött. Az ellenőrzés idején a húsok bontására használt helyiségben a maximálisan megengedett 12 fok helyett 15 volt.
    
    Az egységben a termékek készítésekor, az előírásoktól eltérően, fagyasztott alapanyagokat is felhasználtak.

 

(MTI)