Piaci reggelik, szüreti forgatag, kóstolók, koncertek, látványfőzések, fotókiállítás, szakmai kitelepülések, közönségtalálkozók, vezetett séták és családi programok, érdekességek és különlegességek várják a látogatókat szeptember 18. és 20. között országszerte, 26 helyszínen.
A IV. Országos Nyitott Piacok Napja idén a „Piac – a város szíve” mottóval mutatja meg, hogy a piac jóval több egyszerű bevásárlóhelynél: találkozási pont, közösségi tér és a helyi ízek egyik legfontosabb otthona.
Az első rendezvényt 2023-ban szervezte meg a Vásárcsarnokok, Piacok Együttműködési Fóruma: az elmúlt három év nagy sikere után idén negyedszer is, az előző évekhez képest több résztvevővel, idén is megrendezik országszerte a Nyitott Piacok napját.
Az idei programsorozat központi gondolata a „Piaci reggeli – A város itt ébred”, amely a piacok talán legjellegzetesebb időszakát, a reggeli nyüzsgést helyezi középpontba. Friss alapanyagok, helyi termelők, ismerős kereskedők, közös reggelik és kóstolók idézik meg azt a hangulatot, amely miatt generációk óta érdemes piacra járni és aminek újra éledő hagyománya van.
Programok országszerte,11 piacon, vásárcsarnokban
Szüreti hangulat és mustkóstoló Hévízen
A Hévízi Termelői Piacon szeptember 19-én „Szüret a piacon” címmel elevenedik meg a szüreti hagyomány. A látogatók szőlődarálást és -préselést láthatnak, friss mustot kóstolhatnak, miközben 9:30 és 13:00 között Mózer Krisztián harmonikajátéka gondoskodik a hangulatról.
Szüreti piacozás Esztergomban
Az Esztergomi Piac szeptember 18–19-én csatlakozik a programsorozathoz. Pénteken és szombaton díjmentes árusítási lehetőséget biztosítanak a termelők számára, szeptember 19-én pedig „Szüreti piacozás” várja az érdeklődőket népzenével, táncházzal, kézművesekkel és igazi piaci forgataggal.
Helyi termelők a középpontban Komlón
A Komlói Piac és Vásárcsarnokban szeptember 19-én 7:00 és 11:00 között a helyi termelők és őstermelők kerülnek reflektorfénybe.
Négy nap, egy egész városnyi program Szombathelyen
A Szombathelyi Városi Vásárcsarnok szeptember 17. és 20. között négynapos programsorozattal készül.
Fenntarthatóság és világkonyha Pécsen
Pécsett három helyszínen lesznek események: a Pécsi Vásárcsarnok pénteken Zero Waste Pop-up programmal és látványfőzéssel, szombaton pedig helyi alapanyagokra épülő világkonyhával várja az érdeklődőket. A „Kedvenc Standom” verseny díjátadójára a Pécsi Vásárcsarnokban, a Diána Piacon és a Hajnóczi utcai Piacon kerül sor.
Közösségi reggeli Kaposváron
A Kaposvári Nagypiacon pénteken 6:00 és 11:00 között a „Piaci reggeli – A város itt ébred” jegyében hangulatos közösségi reggelivel várják a látogatókat.
Ízek, illatok és kézművesség Zalaegerszegen
A Zalaegerszegi Piac, Vásárcsarnok és Göcseji Tudásközpont szombaton 7:00 és 13:00 között változatos programsorozattal készül.
„Ahol Jó Lenni, ahol Jó Enni!” – Körmenden
A Körmendi Vásárcsarnok szeptember 19-én ingyenes programokkal várja a közönséget.
Jótékonysági főzés Győrben
A Győri Piacon szeptember 19-én 9:00 és 13:00 között a gasztronómia és a jótékonyság kapcsolódik össze.
A fővárosi programok a Nyitott Piacok Napján 15 piacon, vásárcsarnokban
A BUDAPEST VÁSÁRCSARNOKAI Kft. fővárosi vásárcsarnokaiban, piacain, üzletközpontjaiban a termelők, kereskedők változatos reggeli kóstolói várják a vásárlókat, látogatókat, emellett a piaci reggeli keretei között az Ízek Utcája különleges fogásai kerülnek terítékre.
A piac több mint bevásárlás
A IV. Országos Nyitott Piacok Napja közös üzenete egyszerű: a piac a város egyik legélőbb közösségi tere.
Itt találkozik a termelő és a vásárló, a hagyomány és a modern városi élet, a gasztronómia és a közösségi élmény, a kultúra, a szórakozás, az ismeretterjesztés, tanácsadás. Egy hely, ahol nemcsak vásárolni lehet, hanem beszélgetni, tájékozódni, kóstolni, felfedezni, zenét hallgatni, kiállítást nézegetni és együtt lenni.
2026 szeptemberében ismét megmutatjuk: a piac valóban a város szíve. A város pedig itt ébred.















