Rekordévnek értékelte a tavalyit Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója, aki szerint cég kiemelkedő gazdasági teljesítménye a tudatos stratégiának, valamint a tőzsdére lépésnek volt köszönhető. 

    A vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a vezérigazgató elmondta, hogy hasonlóan optimisták a jövővel kapcsolatban, a lendületnek köszönhetően a cégcsoport kétszámjegyű növekedése idén is folytatódhat.     

Lajkó Ferenc ismertette, hogy a vállalat tavaly 18 százalékos árbevétel-bővülést ért el 2016-hoz viszonyítva. A rendszeres kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) pedig az egész év alatt 17 százalékos növekedéssel 85,8 millió euróra emelkedett. A társaság nettó eredménye 58 százalékkal volt magasabb 2017-ben az azt megelőző évhez képest.    

 Az elmúlt 15 évben, a Hungarocamion 2012-es felvásárlása óta a cég flottája évente átlagosan 23,8 százalékkal nőtt, jelenleg meghaladja a 4300 kamiont, amely a lengyel Link flotta akvizíciójával járó járműveket is tartalmazza - tette hozzá.    

 Erdélyi Barna vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy nemcsak a cég nemzetközi üzletága nőtt a Link fuvarozási cég felvásárlásával, hanem minden üzletáguk.   

  Hozzátette: tavalyelőtt a társaság nettó eredménye közel 14 millió euró volt, 2017-ben viszont meghaladta a 21 millió eurót.  A vállalat eladósodottsági rátája 2015-ben 3,3 százalék volt, amelyet 2017 végén 2,7 százalékra csökkentettek. Jelenleg átlagosan 1,7 százalékpontos kamatrátával finanszírozzák a lízing-, illetve hitelállományt.    

   A vezérigazgató-helyettes rámutatott arra, hogy a vállalat 4 százalékos üzemanyag-megtakarítást ért el tavaly, tovább tartották az iparági rekordot a rakottsági mutató tekintetében, amely 91,4 százalék volt. Úgy vélte, hogy a 2017-es eredményhez hozzájárult az innováció területéről többek között a sofőrök vezetési szokásait vizsgáló szoftver alkalmazása.   

  Erdélyi Barna kitért arra is, hogy a társaság árbevétele 2017 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest közel 21 százalékkal 179 millió euróra nőtt.   

  Lajkó Ferenc a jövőre vonatkozó terveik közül megemlítette, hogy idén többek között erősítik a lengyelországi flottájukat, de növekedési lehetőséget látnak az e-kereskedelem kiszolgálásában is. Tovább fejlesztik a rakottsági mutatót és folytatódik az üzemanyag-megtakarítási program, befejezik a Link integrációját, és újabb akvizíciós területeket céloznak meg a régióban - sorolta.     

  Tavaly július 6-án indult el a kereskedés a Waberer's International Nyrt. részvényeivel a BÉT-en, részvényenként 5100 forintos induló áron, a papírokkal a prémium kategóriában kereskednek. A papír szerdai záróára 4730 forint volt. Legmagasabb ára 5199 forint, legalacsonyabb 4370 forint volt. 

 

 

mti