Ismét nyakunkon a szeptemberi tanévkezdés. Ilyenkor az egyik legaktuálisabb és sokakat foglalkoztató téma az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlási őrület. A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, derül ki a Deloitte által publikált „Deloitte back-to-school shopping survey” című felméréséből.
Világszerte a háztartások jelentős része szerez be nyár végén az iskolába járó gyermekeknek ruházati cikkeket, irodaszereket, műszaki cikkeket, sőt akár bútorokat is. Az Egyesült Államokban megfigyelhető tendencia szerint a vásárlási kedv és az ezt meghozó akciók egyre korábban kezdődnek. Sokan már júliusban túlesnek a nagybevásárláson, az iskolakezdési vásárlások mintegy 90 százaléka pedig még augusztus előtt lezajlik. Magyarországon lényegesen később kezdődik a vásárlási őrület. A GKI Digital tavalyi felmérése alapján a válaszadóknak mindössze 27 százaléka vásárol az iskolakezdéshez szükséges cikkeket augusztus első két hetében, 38 százalék augusztus utolsó két hetét választja, míg a vásárlók harmada vagy előrehozza a vásárlást, vagy inkább szeptemberre hagyja, tudatosan megvárva az iskola által támasztott követelményeket.
A GKI Digital felméréséből az is kiderül, hogy a háztartások mennyit költenek Magyarországon ebben az időszakban a gyermekeik iskolakezdésére. Egy alsós gyerek iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásai 2018-ban 48 ezer forintot, egy felsősé 61 ezer forintot tettek ki. A közép- és felsőoktatási intézménybe járók szüleinek még ennél is mélyebben a zsebükbe kellett nyúlnia: előbbi esetben 68 ezer, utóbbinál 84 ezer forintba került az iskolakezdéshez szükséges vagy ahhoz kapcsolódó kiadások összege. Összehasonlításképp: az USA-ban átlagosan 519 dollárt, azaz megközelítően 150 ezer forintot költenek a háztartások az iskolakezdéshez kapcsolódóan.
Mind az amerikai, mind a magyar felmérésből az derül ki, hogy az online vásárlások száma növekvő tendenciát mutat az iskolakezdési szezonban is. Bár a hagyományos iskolaszereket, ruházati cikkeket jellemzően még mindig nagyáruházakból szerzik be a szülők, párhuzam vonható a műszaki cikkek elterjedése és az online vásárlások növekvő száma között. A GKI Digital felmérése alapján tavaly minden ötödik szülő már műszaki cikket is vásárolt az iskolakezdéshez, a műszaki cikkek tekintetében pedig az online vásárlás aránya kimagasló volt. Az amerikai Deloitte felméréséből az is kiderül, hogy a vásárlók egyre inkább a webshopok irányába mozdulnak. Mindez nem meglepő, hiszen ez utóbbi kényelmes, otthonról intézhető, 0-24 órán keresztül elérhető, valamint egyszerűbb az árakat összehasonlítani.
Műszaki cikket online vásárolunk
„Az elérhető statisztikák alapján az online vásárlások aránya Magyarországon még mindig nem számottevő, az összes vásárlás tizedét sem éri el. Azonban a műszaki cikkek tekintetében az online vásárlások aránya a nagy átlag dupláját is elérheti. Annak ellenére, hogy az iskolakezdés időszakában az online vásárlások száma is egyértelműen megnő, a felmérések még mindig azt mutatják, hogy az iskolaszerek döntő többségét nem a webshopokból szerzik be a szülők. Így ez az időszak adózási szempontból nemcsak a webshopokhoz kapcsolódó érdekességek miatt érdemel kiemelt figyelmet, de a hagyományos értékesítési modellekben is számos kérdést vetnek fel az iskolakezdéshez kapcsolódóan kínált akciók, promóciók” – jegyezte meg Gémesi Péter, a Deloitte Magyarország FMCG és Retail iparági csoport vezetője.
Az online vásárlások során már megszokott, hogy a webshopok általában többféle fizetési opciót biztosítanak. A legtöbb webáruházban már fizethetünk bankkártyával, utánvéttel, de ajándékkártyával és átutalással is. A legtöbb esetben a webáruházak lehetővé teszik mind az előre fizetést, mind pedig az utánvétet, azaz a termék átvételekor történő fizetés lehetőségét.
Nem mindegy, milyen számlát állít ki a webáruház
„Arra is figyelemmel kell lenniük a webáruházaknak, hogy milyen bizonylatot állítanak ki azokban az esetekben, amikor a vásárló előre, vagy amikor utánvéttel fizet. Kérdésként merülhet fel ugyanis, hogy mikor van szükség például előlegszámla kibocsátására, illetve mely esetekben elegendő a normál számla kiállítása. Az online értékesítéseket végző vállalkozásoknak tehát érdemes lehet átgondolniuk a számlázási gyakorlatukat annak érdekében, hogy minden esetben a megfelelő bizonylatot állítsák ki vásárlóik felé” – tette hozzá Aracsi Bernadett, a Deloitte Magyarország FMCG és Retail iparági csoportjának menedzsere.