A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja vendégeit a hazai McDonald’s. A fogyasztók visszajelzéseit meghallgatva azonban, idén az eddiginél még „pistásabb” formában érkeznek a burgerek.
A két márka kollaborációja – a mekis szendvicsek és az ország egyik legismertebb csípős szósza között – a tavalyi év egyik nagy közönségkedvence lett. A vendégek közül azonban sokan jelezték, hogy szívesen vennék, ha a burgerek még csípősebbek lennének. Éppen ezért az étteremlánc termékfejlesztő csapata a visszajelzéseket meghallgatva alakított a termékek receptúráján.
Az időszakos termékek alapja ebben az évben is egy marhahúsos és egy csirkehúsos burger. A szezámmagos zsemlébe a hús mellett jégsaláta és paradicsom, Erős Pistás majonézes szósz, valamint panírozott Erős Pistás sajtkorong kerül. Az Erős Pistás szendvics hús nélkül is kérhető, így a vegetáriánus, vagy húst bármely okból nem fogyasztó vendégek is megkóstolhatják, hogy mit is kínál az étteremlánc idei csípős burgere.
Azokra a vendégekre is gondoltak, akik szendvicsben nem, de snackként szívesen kipróbálnák a különlegességet, ők 4 vagy 6 darabos Erős Pistás sajtfalatot rendelhetnek, vagy akár salátafeltétként is megkóstolhatják azt.
A McDonald’s az idén is kíváncsi a fogyasztók visszajelzéseire, ezért egy csípősségfelelőssel is együttműködik a kampány ideje alatt Linczényi Márkó személyében.