Ezzel évi 12-15 ezer tonnára nő a magyaros ételízesítői gyártókapacitása.
Több mint a duplájára, évi 12-15 ezer tonnára növeli a magyaros ételízesítői gyártókapacitását a kormányzati támogatással közel 8 milliárd forint értékű, kedden átadott beruházásnak köszönhetően a kecskeméti Univer Product Zrt.
Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az átadó ünnepségen elmondta: a fejlesztés révén egyebek mellett a Kecskemét-Hetényegyházán kialakított üzemben a legkorszerűbb műszaki színvonalon készül a jövőben a hungarikum Erős Pista és a Piros Arany.
Kiemelte: a kormány stratégiai célja a rendszerváltás éveiben meggyengített élelmiszeripar újjászervezése, a magyarországi piacon a magyar élelmiszerek arányának növelése. Az államtitkár szerint az élelmiszerbiztonság megerősítéséhez „nagy szükség van az olyan magyar vállalkozásokra, amelyek készek és képesek részt venni ebben azt építő munkában” – tette hozzá.
(MTI. Fotó: MTI/Bús Csaba)