Számos olyan termék van, ami kétszer vagy éppen már háromszor annyiba kerül, mint egy évvel ezelőtt. Az élelmiszerek esetében vajon hol van a lélektani határ? Mennyire jellemző ilyenkor a márkahűség? Mit javasolnak a kereskedők a vásárlóknak annak érdekében, hogy spórolni tudjanak? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ Jánvári András e-kereskedelmi szakértő.

A vásárlás során is érdemes hosszú távon gondolkozni

„Egyre jellemzőbb, hogy a vásárlók kifordulnak a boltokból, amikor meglátják az árakat. Ez érthető, hiszen a kereskedők is sok esetben pánikban vannak, így kapkodva áraznak, anélkül, hogy egyeztetnének a partnereikkel. Így sokszor valóban irreális árakkal is találkozhatnak az érdeklődők” – hívta fel a figyelmet Jánvári András szakértő, a Multi-vitamin.hu tulajdonosa. Az élelmiszerek esetében ez sokkal drasztikusabb, míg a vitaminoknál és étrend-kiegészítőknél sokkal kisebb mértékű. Ugyanis utóbbi termékek esetében a hosszú lejárat miatt hosszabb időszakra van megfelelő készlet és akkor emelnek árat, amikor az árfolyamnövekedések kikényszerítik vagy egy-egy komponens ára nagy mértékben megugrik. „Mivel a vitaminok és étrend-kiegészítők drágulása előbb-utóbb elkerülhetetlen, ugyanis a dollár 2021 szeptemberében járt 300 Ft alatt is, míg az elmúlt hónapban volt, amikor elérte a 450 Ft-ot. Ennek követése az árakban szinte megfizethetetlen drágulást jelentene a vásárlóknak, így sok forgalmazó amellett döntött, hogy árrésük rovására kevesebbet emelnek a termékek árán, hogy a vásárlóik megmaradjanak” – emelte ki a szakértő.

Több vitamint szedünk, mint három éve, a kereskedők mégis visszaesést éreznek

A Covid időszaka alatt megvoltak a slágertermékek, először volt a C vitamin, majd a D vitamin, közben pedig a cink és szelén is nagy figyelmet kapott, azóta ezek fogyása mindenképpen mérséklődött. Ha 2019-et nézzük, azaz a Covid előtti időszakot, akkor viszont már nem látható visszaesés, sőt összességében többet szednek az emberek, viszont sokkal több helyen is kaphatóak ezek a termékek, ráadásul sokkal több márka forgalmazza is ezeket, emiatt érzékelhetik a kereskedők a visszaesést.

A kis kiszerelés csak tűzoltásra jó, hosszú távon a nagyobb csomagolás lehet a gazdaságos

A vásárlók sok esetben kisebb kiszerelésben kezdenek el vásárolni, ami pillanatnyilag gazdaságosabb megoldásnak tűnhet, azonban hosszú távon ráfizetést jelent. „Például van olyan C vitamin termék, amely esetében a 60 darabos 20%-kal olcsóbb, mint a 100 darabos, tehát az egységárban jelentős a különbség” – mutatott rá Jánvári András.

Teljesen átalakul a piac, a kisebb boltok kénytelenek bezárni

A kisebb boltok és webáruházak, amelyek eddig se készleteztek, és mindenből csak annyit vettek, amennyi kellett az üzletbe, már most elkezdtek bezárni. „Náluk érzik meg a vásárlók először a drágulást, hiszen ők arról sem értesülnek előre, ha valaminek emelkedni fog az ára. Mi igyekszünk készletet vásárolni, a vásárlóinkat pedig előre értesíteni, ha valamit már drágítanunk kell. Így nem éri olyan sokkszerűen a vásárlók zömét, ha egy termék ára 30-60%-kal is emelkedik a korábbi árához képest” – tette hozzá a szakértő. „Emellett az is nagyon fontos, hogy igyekszünk alternatívákat adni a vásárlóknak, mert sok esetben előfordul, hogy egyik gyártónál már drágult, de a másiknál még kedvezőbb áron kapható a hasonló összetevőjű termék. Erről mindig érdemes a vásárlóknak érdeklődni.”

Az élelmiszerek esetében nem vagyunk márkahűek

„Azt látjuk az élelmiszereknél, hogy a vásárlók nagyon könnyen váltanak márkát, ha az egyik vagy másik olcsóbb. Volt, amikor a bulgurból az egyik márka olcsóbb volt, így háromszor annyit adtunk el belőle, mint a másikból. Majd amint megforultak az árak, egyből lehetett az eladások számában is érezni a változást, pedig itt az árkülönbség csupán 10% volt az egyik vagy másik rovására” – mutatott rá a Multi-vitamin.hu tulajdonosa.

Nem érdemes az egészségen spórolni

Összefoglalva az látható, hogy a vásárlók sok esetben lemondanak a termékekről, mert a pénztárcájuk kapacitása véges. Pedig a vírusok itt vannak velünk, az immunerősítés és a megelőzés nagyon fontos lenne, mert idén és jövő év elején az influenza is sokkal jelentősen meggyengítheti mindenki szervezetét. „Valószínűleg a 18-20 fokos irodák is növelik majd az esélyét, hogy ezeket a betegségeket az emberek könnyebben elkapják. Ennek kiváló megoldása lehetne a megelőzés, ami, ha utánaszámolunk, nem is lenne olyan drága” – hangsúlyozta a szakértő.