A túró rudi a magyarok egyik kedvenc édessége, és azt a hazai lakosság 61 százaléka kortól, nemtől, lakóhelytől függetlenül rendszeresen fogyasztja is – derül ki a MIZO és a Nielsen IQ legutóbbi, 18 és 65 év közötti magyar emberek személyes megkérdezésen alapuló, 800 fős országos mintán készített reprezentatív kutatásából. Leginkább a harminc alattiak vásárolják ezt a terméket, de az idősebb korosztályok körében is nagy népszerűségnek örvend köszönhetően a sokszínű kínálatnak és a folyamatos megújulásnak. Utóbbinak köszönhetően idén a valódi tejcsokival készült túró rudik a fogyasztók ízlésének jelentős átalakulását is elhozhatják a magyar piacon.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a túró rudi az az édesség, amit a legtöbb magyar ember ismer. Kedveltsége generációkról – generációkra öröklődik, amit a MIZO és a Nielsen IQ most publikált, közös kutatása is alátámaszt. A felmérésük rámutat, hogy a lakosság 56 százaléka legalább havi rendszereséggel vesz ebből a termékből, aminél még beszédesebb az az adat, hogy tízből mindössze két ember az, aki ritkán vagy sohasem vásárol túró rudit. Érdekes tény az is, hogy a válaszadók 75 százalékának visszajelzése szerint, a szülők ezt az édességet szívesebben nyújtják oda a gyermekeiknek, mint más nassolnivalót. Négyből három anyuka biztosan ad a kislányának, kisfiának ebből a termékből, amely a 18 – 29 év közti korosztály tagjai körében a legnépszerűbb. Mennyiségben és gyakoriságban is ők számítanak Magyarországon a legnagyobb túró rudi fogyasztóknak.

Viszont az a meglepő tény szintén kiderült a kutatásból, hogy a lakosság háromnegyede nem is gondolja, hogy a túró rudik borítása ma még jellemzően étbevonóval készül. Ugyanakkor az látszik, hogy a magasabb kakaótartalom egyértelműen a csokoládé felé billenti el a fogyasztói igényeket ennél a termékkategóriánál is. A   válaszadók 68 százaléka határozott igennel válaszolt, hogy a valódi tejcsokoládéval borított túró rudira akár le is cserélné az általa most vásárolt terméket. Főleg azért, mert a véleményük szerint a csokoládé még teljesebbé tenné azt a páratlan ízélményt, amit mindig ehhez az édességhez párosítottak. Ez a csokiforradalom pedig amiatt tűnik fontos mérföldkőnek, mert minőségi szempontból új fejezetet, egyszersmind a fogyasztók ízlésének átalakulását hozhatja el az elkövetkező időszakban a túró rudik piacán. Hasonlóan ahhoz a gyökeres változáshoz, ami az üreges csokik kapcsán ment végbe pár éve. Annak a folyamatnak köszönhetően az addig jórészt bevonóval gyártott húsvéti nyuszik, tojások, mikulások helyét szinte teljes mértékben átvették a csokoládéból készült termékek. A MIZO már ezen az úton jár és folyamatosan bővíti a kínálatát valódi tejcsokival készült túró rudijaival.