Csíkszeredán épít termelői egységet a magyar tulajdonban lévő Caola Zrt. kozmetikai vállalat, a cég képviselői, a városvezetés és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara augusztus 27-én pénteken írta alá az erről szóló szándéknyilatkozatot. A megállapodás értelmében utóbbi vállalja a keretében működő mérnöki szak által a megfelelően képzett munkaerő biztosítását, valamint hogy aktívan együttműködik a befektetővel tananyagfejlesztésben illetve a kutatás-fejlesztés területén.

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá pénteken egy csíkszeredai beruházásról a Caola Kozmetikai és Háztartási Vegyipari Zrt., Csíkszereda Megyei Jogú Város és a Sapienta Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara.

A megállapodó felek egymással együttműködve segítenek a befektető által tervezett nagy léptékű beruházást végrehajtani, amely egy termelőegység megépítését és annak üzemeltetését foglalja magába.

A megállapodás értelmében a Caola Zrt. Csíkszereda adminisztratív területén működteti majd új gyárát, és ezzel vállalja több új munkahely teremtését is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a város hatáskörének megfelelően támogatja a befektetés megvalósítását, biztosítva a befektetőt arról, hogy hatékonyan és a lehető legrövidebb törvényes határidőn belül segíteni fogja az ügyintézést. A város készen áll megvalósítani a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket a projekt sikerességének érdekében.

A beruházás aktív szereplője lesz a Sapienta Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara is, amely a keretében működő mérnöki szak által biztosítja a megfelelően képzett munkaerőt, de együttműködnek a vállalattal a későbbiekben a tananyagfejlesztésben és a kutatás-fejlesztés területén is.

A szándéknyilatkozat értelmében a felek a felmerült igényeknek megfelelő rendszerességgel egyeztető megbeszéléseket folytatnak majd az elkövetkező hónapokban, ezt követően pedig elkezdődhet a gyárépítés.

 A megállapodást Dr. Bándi Imre, a Caola Zrt. vezérigazgatója, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Dr. Lázár Ede, az egyetem dékánja írták alá.

A Caola Zrt. több mint 190 éves múltra visszatekintő jelenleg is magyar tulajdonban lévő kozmetikai vállalat, generációk kedvenc márkája, mondhatni hungarikum. A saját kutatási bázissal és kozmetikai gyárteleppel rendelkező vállalat több a generációkon átívelő márkát tudhat magáénak. Ezek között említhetjük a Barbon és a Figaró férfi kozmetikumokat, a Caola szépségápolási termékeket, az Ovenall szájápolási családot és a Velmetina hajápoló termékcsaládot is. Kiemelten fontos számukra az alapértékek megőrzése, az örökség ápolása és az erre való építkezés és folyamatos megújulás.

A cég olyamatosan azon dolgozik, hogy bővítse azon professzionális termékek körét, amelyek a koronavírus - és bármely járvány - esetén az egészségügyi védekezés területén kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Megalkották a Caola Medical termékcsaládot professzionális felhasználásra, mely a felület-, valamint a kéz- és bőrfertőtlenítő szereken kívül betegfürdetőt, seböblítő oldatokat, sebgélt, orvosi műszer- és eszközfertőtlenítő szereket valamint az ultrahanghoz használt speciális gélt is.