26 üveges tormát vizsgált húsvéti terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szezonális Szupermenta teszten a már megszokott, alapos vizsgálaton estek át a termékek. 15 torma esetében jelölési hibák miatt indult hatósági eljárás.

Hamarosan húsvét, így egy, az ünnephez kapcsolódó szezonális élelmiszert tesztelt a Szupermenta. A tavalyi sonkateszt után idén az üveges tormákra irányult a csapat figyelme. A vizsgált termékek közül 5 lengyel előállítóktól származott, 21 pedig magyar gyártású volt. A szakemberek elsősorban a kínálatban legnagyobb arányban jelenlévő, speciális ízesítés nélküli termékeket vizsgálták, és természetesen a csípős tormák sem maradhattak ki, így 8 üveg képviselte a Szupermenta teszten ezt a változatot.

 A termékeket hagyományosan élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatoknak vetették alá a szakemberek a Nébih laboratóriumaiban. Minden termék esetében megvizsgálták azok ólom-, kadmium-, összes cukor és rosttartalmát, továbbá a növényvédőszer-maradékok ellenőrzése és több tormánál az allergének vizsgálata sem maradt el. A termékek tartósítószer (szorbinsav) tartalmának vizsgálata ugyan még folyamatban van, de már az eddigiek alapján is elmondhatjuk: élelmiszerbiztonsági szempontból minden rendben a tormákkal.

 A termékek jelölésvizsgálata során azonban számos problémával találkoztak a hatósági felügyelők. Gond volt többek között a megkülönböztető jelölésekkel, valamint az összetevők és a tápérték feltüntetésével is. A jelölési hibák miatt 15 termék esetében hatósági eljárás indult, amelyek várhatóan összesen 600.000 forint értékű élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabásával zárulnak. Emellett a szakemberek kötelezik az előállítókat és forgalmazókat a jogsértések megszüntetésére, a jelölési hibák javítására.

 A jelölési hibák közül különösen érdekes az egyik helyszíni vizsgálat során feltárt eset. A vizsgált 26-ból 18 terméket két hazai gyártó állított elő, így náluk a teszt kiegészítéseként helyszíni ellenőrzést is tartottak a Nébih hatósági felügyelői. Az egyik előállítónál szakembereink feltárták, hogy az üzem adalékanyagokat, fűszerkivonatokat és egyéb dúsító összetevőket is tartalmazó, ún. összetett anyagot használ a termékei gyártásához. Bár a keverék összetevői az idők folyamán megváltoztak, ezeket hét termék jelölésén nem vezették át. Emiatt a jelölés az összetevők tekintetében jogszabálysértő, hisz az ún. összetett összetevőket helytelenül és hiányosan tartalmazza, vagyis sérül a vásárlók valósághű tájékoztatása.

 A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Az élen az Univer reszelt torma végzett. A második helyezést a Grande reszelt torma érte el, a harmadik pedig a Czifra ecetes reszelt asztali, csípős torma lett.