Egy hazai egészségügyi intézménynek és egy segélyszervezetnek nyújt 40 millió forint összértékű pénzadományt a Szentkirályi Magyarország és a PepsiCo. A jelentős felajánlással a járvány kitörése óta nélkülözhetetlen munkát végző Országos Mentőszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet működését segíti a két vállalat.

A szakértők szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma zajlik hazánkban, a közelmúltban kifejlesztett vakcinának köszönhetően pedig már megkezdődött a lakosság beoltása. Az egészségügyi intézmények és segítő szervezetek megfeszített munkájára továbbra is kiemelten szükség van a megfelelő védekezéshez. Ennek biztosítása érdekében a Szentkirályi Magyarország és a világ egyik legjelentősebb élelmiszeripari vállalata, a PepsiCo két, frontvonalban tevékenykedő szervezet támogatásáról döntött. A két nagyvállalat összesen 40 millió forinttal segíti az intézményeket.

„A járvány kitörése óta azon dolgozunk, hogy minden lehetséges módon segítsük a frontvonalban dolgozókat. Az elmúlt közel egy évben több mint 76 ezer palack ásványvízadománnyal támogattunk kórházakat és szociális intézményeket. Összefogásunk következő lépéseként pedig két olyan szervezetet segítünk a PepsiCo-val közösen, amelyek mindent megtesznek a magyar emberek egészségéért. Reményeink szerint az adomány új lendületet biztosít a támogatott intézményeknek, hogy továbbra is folytatni tudják az emberfeletti küzdelmet a járvány ellen” – tette hozzá Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke.

Az egyenként 20 millió forint értékű adományt a Szentkirályi Magyarország juttatja el azoknak a kiválasztott szervezeteknek, amelyek a koronavírus-járvány első hulláma óta jelentős szerepet játszanak a védekezésben. Az Országos Mentőszolgálat esetében, amelynek munkatársai a napi feladataik mellett a koronavírus-tesztek lebonyolításában is jelentős szerepet vállalnak, az életmentéshez nélkülözhetetlen defibrillátor konfigurációkban és ehhez kapcsolódó kiegészítőkben ölt testet az adományként kapott összeg. A másik támogatott, az Ökumenikus Segélyszervezet a járványhelyzetben sem engedi el a nélkülöző és bajbajutott embertársaink kezét: az adományból krízishelyzetbe került családok százait támogatják élelmiszer és higiénés csomagokkal, átmeneti otthonokban élő családok – a pandémia miatt jelentősen megnövekedett - ellátási költségeihez járulnak hozzá, valamint több központjukat szerelik fel az online kapcsolattartáshoz szükséges informatikai eszközökkel.

„Világvállalatként több mint 200 országban vagyunk jelen, és a legtöbbjüket nem kerülte el a koronavírus. A járvány megjelenése óta célunk, hogy minél több térséget támogassunk pénz- vagy élelmiszeradománnyal. Boldogan álltunk a Szentkirályi Magyarország kezdeményezése mellé, mert közös adományunkkal azokat a szervezeteket segítjük, amelyek közel egy éve megállás nélkül dolgoznak embertársaink védelméért” - mondta el Keszeg Attila, a PepsiCo ügyvezető igazgatója.