Mindenki várta a vírushelyzet miatt hozott rendelkezések, kijárási korlátozások feloldását. Budapesten megmozdult az élet, bár még mindenki óvatosan, és körültekintően viseltetik.

Az biztosan állítható, hogy a belvárosban az éttermek teraszai megnyílnak, a maszkok alatt pedig mosolygós arcok, és boldogan kávézgató emberek kezdik felfedezni a szabadság érzését.

A vírushelyzet korlátozásai próbára tették a gazdaságot, és az embereket egyaránt. Hétfőtől viszont újra indulhatott az élet, még ha nem is a megszokott mederben, de visszakapták az emberek Budapestet. A kormányrendeletek nyomán, ahogyan vidéken, a fővárosban is kinyithattak a vendéglátóhelyek, persze még nem beszélhetünk, csak részleges feloldásról. Lépésről lépésre, figyelve arra, hogy az élet újraindítása milyen hatásokkal lehet a vírus terjedésére, egyelőre csak a teraszokat lehetett megnyitni. Az már most látszik, hogy a budapesti vendéglátósok roppant óvatosan, és felelősségteljesen állnak a dologhoz, mivel még csak szórványosan tapasztalható a vendéglátóhelyek nyitása. Ebből az is következik, hogy még mindenki rendkívül óvatos. Senki sem ész nélkül veti magát bele újra a munkába, mivel egyrészt ott vibrál a bizonytalanság, a „Mi van, ha mégse?” érzés, és a vendégek sem érkeztek tömött sorokban Budapest frekventált gasztronómiai lokációiba. Ez persze teljesen természetes a több mint két hónapos kihagyás után, és az emberekben kialakult félelmek tükrében, viszont ahol megnyitottak, sehol nem panaszkodhattak arra, hogy üresek az asztalok.

Még sokan kivárnak!
A nyitás óta eltelt néhány napban szerzett tapasztalatok alapján az látható, és a vendéglátósok elmondásaiból is tényszerű, hogy a szakemberek által megjósolt forgatókönyv valósul meg. Azok a vendéglátóhelyek, akik fel tudtak már készülni az újranyitásra, és rendelkeznek az alapfeltételekkel, egyáltalán nem kapkodva, ész nélkül élesztik fel vállalkozásaikat. Vannak, akik már kinyitottak; többen vannak, akik inkább a hétvégére időzítik a nyitást; és sokan, akik csak a jövő hét folyamán fogják szélesre tárni a kapukat. Nagyon sok függ a vendéglátóhely típusától is. Többnyire az újranyitást a kávézók kezdték meg, illetve kisebb éttermek, és azok a terasszal rendelkező hotelek, akik a frekventáltabb elhelyezkedésük révén fokozottabban számíthatnak a vendégekre. A csúcsgasztronómia szereplői is körültekintően állnak a nyitáshoz, főleg az általuk nyújtott élmény speciális volta miatt.

Higiénia mindenek felett!
A rendelkezések és a hatóságok által előirányzott javaslatok mentén mindenki odafigyel a higiéniai előírásokra, sőt, még azon felül is plusz intézkedésekkel kezdték meg a munkát. Általánosan tapasztalható, hogy mindenhol maszkban és kesztyűben történik a kiszolgálás, és mindent megtesznek a vendégek egészségügyi biztonságáért. Természetesen betartják a másfél méteres távolságot, az asztalok elhelyezésével biztosítva ezt, és ami technikailag megoldható, azt meg is teszik. A felszolgáló a lehető legkevesebbet tartózkodnak a vendég asztalánál, természetesen mindig odafigyelve, ha szükség van rá. Vannak olyan helyek, ahol például nem töltik ki a megrendelt italt a pohárba, hanem tisztelettel felhívva a figyelmet a helyzetre, a vendégre bízzák. Az asztalokra kihelyezett kézfertőtlenítők szinte mindenhol természetesek, maszkok állnak az esetlegesen felkészületlen vendégek rendelkezésére, sőt, még az is előfordul, hogy az érkeztetés előtt egy kedves hostess lázmérést végez az érkezőkön. Összességében az tapasztalható, hogy minden vendéglátóhely fokozottan ügyel az egészségügyi előírások betartására, a biztonságra, és a komfortos érzésre. Mindenki tudja, hogy a vendégek bizalmának elnyerése most még fontosabb, mint eddig bármikor.

Ismét vendégek az utcán!
Ahogy a vendéglátósok, úgy a vendégek is óvatosak. Nagyon sokan szinte megrohamozták a teraszokat, hogy újra átélhessék, milyen az, amikor egy bravúros koktéllal, egy latte art-tal díszített cappuccino-val, vagy éppen egy pohár bor mellett, kellemes társaságban tölthessék az időt. Sokak pedig sétálgatva mérték fel a terepet, de láthatóan keresve a megfelelő helyet. A nagyobb roham egyértelműen a hétvégére várható, és már csak az a kérdés, hogy az időjárás kegyes lesz-e azokhoz, akik újra vendégek szeretnének lenni.