A Sirha Budapest kétségtelenül a közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb élelmiszeripari és horeca szakkiállítása, mely kihagyhatatlan az érintett iparágak szereplői számára.

A kiállításra már zajlik a díjmentes szakmai regisztráció, így aki tervezi, hogy ellátogat a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba február 4-6. között, annak érdemes már most ellátogatnia a www.sirha-budapest.com weboldalra a belépőjéért.

A szakkiállításra eddig közel 300 vállalkozás jelezte részvételi szándékát 10.000 négyzetméternyi területet lefoglalva. A bemutatkozó cégek 30%-a érkezik külföldről, nagy hányaduk pedig először lesz megtekinthető a kiállításon. A kiállítók innovációi, termékei és szolgáltatásai mellett nagy hangsúly kerül a kapcsolatépítésre is. Ezt a szervezők is támogatják a kiállítás honlapján elérhető partnertalálkozóval, melyen a regisztrált látogatók előzetesen időpontokat egyeztethetnek a cégekkel. De szintén a kapcsolatépítést szolgálja az Enterprise Europe Network, PRIMOM Alapítvány üzletember találkozója, mely rapid üzleti meetingeket szervez a kiállításra.

Ismét várja az érdeklődőket a Future Store is, a Trade Magazin exkluzív, innovációs standja, mely minden évben olyan jövőbe mutató kereskedelmi újdonságokat, érdekességeket mutat be a szakembereknek, amelyeket itthon még kevesek, vagy egyáltalán senki sem láthatott ez idáig.

A 2020-as Sirha Budapest számos újdonsággal is várja a kereskedelem, szálloda- és vendáglátás, élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar, csomagolóipar és gasztronómia szakembereit. Ezek közül a legnagyobb kétségtelenül a Jeunes Chefs Rôtisseurs, mellyel újabb nemzetközi versennyel bővül a kiállítás egyébként is lenyűgöző kínálata. A Jeunes Chef Rôtisseurs a kiállítás nyitónapján zajlik majd, és 27 év alatti séfek mérik össze tudásukat.

Szintén újdonság a Sirha Business Café, mely a G pavilonban kap helyet és a pék, cukrász, kávé és bár szektorban tevékenykedőknek nyújt kapcsolatépítési és üzletfejlesztési lehetőségeket különböző tematikus workshop-ok keretein belül. De a rendezvény konferenciakínálata is minden alkalommal megújul, hiszen változnak a kihívások, melyekkel az érintett iparágaknak szembe kell néznie. A kiállításon előadásokat tart többek között a NÉBIH, a KÖZSZÖV, a Magyar Pékszövetség, a Felelős Gasztrohős, és a CSAOSZ is.

Mindezek mellett természetesen nem maradnak el a világszínvonalú programok sem, mint a Bocuse d’Or magyar döntője, a Közétkeztetési Szakácsverseny, vagy az ország legrangosabb cukrász megmérettetése a Sirha Budapest Desszert Verseny.

A Sirha Budapest tehát egyedülálló platformot teremt hazai és nemzetközi kapcsolatok építésére, a legfrissebb innovációk, trendek és gyakorlatok megismerésére, valamint az érintett iparágak legnagyobb megmérettetéseinek megtekintésére.

A díjmentes szakmai regisztráció, csakúgy, mint a részletes programok és konferenciák, megtalálhatók a www.sirha-budapest.com oldalon.

A kiállítás kiemelt szakmai partnere a METRO, kiemelt médiatámogatója a Trade Magazin.

 

(X)