A termelői csoportosulások megléte a földrajzi árujelzős oltalmi rendszerek eredményes működtetésének egyik sarokköve. A szaktárca földrajzi árujelzős oltalommal, védjegyprogrammal és szakmai díjak odaítélésével is ösztönözni kívánja ezeket a termelői közösségeket – fogalmazott Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár a Termelői Közösségek Napján.
Tarpataki Tamás hangsúlyozta, hogy a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban előtérbe került a földrajzi árujelzők oltalma, ezt mutatja az is, hogy az új Európai Bizottság zászlajára tűzte a földrajzi árujelzők szerepének megerősítését, és ezt a célkitűzést Magyarország is támogatja. A földrajzi árujelzőknek olyan hozzáadott értéket növelő hatásuk van, amelyek lehetővé teszik a termelők és az értéklánc egyéb szereplői számára versenyképességük növelését. A termelői csoportosulások által benyújtott kérelmekből 27 földrajzi árujelző oltalom iránti kérelem már uniós vizsgálati szakaszban van – tájékoztatott.
A helyettes államtitkár elmondta: a minisztérium Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy programja 2010 óta következetesen és karakteresen képviseli küldetését: Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeit és élelmiszereit jelölve minőségi garanciát nyújt a fogyasztók számára a termék hitelességéről. A HÍR védjegypályázat eredményeként 2019-re már összesen 93 pályázó 178 terméke nyerte el a használati jogot. A 2016 óta minden évben meghirdetett „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” miniszteri díjpályázattal a szaktárca célja a hagyományos és tájjellegű termékek piacra jutása érdekében, a kimagasló tevékenységet folytató közösségek elismerése és példaképül állítása.
Az eseményen az agrárminiszter által adományozott „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” elismerésben részesült a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű Szekszárdi borok hírnevének előmozdításáért folytatott borvidéki közösségi marketing tevékenységéért. A Szimbiózis Alapítvány társadalmi felelősségvállalásáért, a megváltozott munkaképességű emberek alkalmazásáért. Elismerő oklevélben részesült példaértékű közösségi tevékenységéért Szarvaskő Község Önkormányzata, a Homokhátság Szíve Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Szociális Szövetkezet, továbbá az Emberi Összefogással a Környezetért, a Természetért Egyesület.
A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége értékmentő tevékenysége keretében sikeresen pályázott és elnyerte a Hagyományok-Ízek-Régiók HÍR védjegy használati jogát a Gulyásleves és Kondorosi gulyás termékeire. A Rögös a Rögös túró hagyományos különleges termék Európai Unió általi bejegyzéséért kapott miniszteri emléklapot.
Komoly verseny alakult ki idén is a Legkedveltebb Borvidéki Település címért, amelyet a tavalyi győztes Aldebrő település kaphatott meg ismét. Csopak, Erdőbénye, Kecskemét, Etyek, Gyönk, Kisjakabfalva, Zalakaros és Mór borvidéki települések bizonyultak idén a legkedveltebbeknek borvidékükön. Adony település Borbarát Település díjban részesült, míg Enying a Legjobb Első Koccintó elismerést vihette haza.
Forrás: AM Sajtóiroda