A magyar agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn Budapesten.

    A miniszter a szaktárca közleménye szerint az aláírást követően emlékeztetett, hogy a köztestület mintegy 400 ezer taggal rendelkezik, munkáját pedig elismerés övezi a gazdák és a gazdálkodó szervezetek körében.
    Az együttműködés elsősorban a kormányzati munka hatékonyságának növelését célozza, hiszen közös ügy a magyar agrárium versenyképességének, a hazai élelmiszeripar eredményességének növelése. A megállapodás spektruma az agrárfejlesztéstől, az agrárképzésen és agrárszakképzésen, a hal- és vadgazdálkodáson és az élelmiszeriparon át, a termőföldvédelemig, a természetvédelemig terjed - ismertette.
    Nagy István a közlemény szerint elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság az Európai Unió (EU) egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, amely pozitívumait, például a beruházások számának emelkedését, mindenki tapasztalhatja.
    Megemlítette, hogy a fejlődés fenntartása érdekében, 2020-at követően, egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező Közös Agrárpolitikában hisz, és hangsúlyozta, hogy csak közös erővel lehet hozzájárulni a magyar agrárium és élelmiszeripar eredményességének növeléséhez, a magyar minőségi élelmiszerek mind szélesebb körű megismertetéséhez.
    Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta, hogy a kamara a tavaly tavasszal bemutatott, többéves programjavaslatában meghatározott célok elérése érdekében az eddigiekhez hasonlóan szoros együttműködésre törekszik a kormányzattal, különösen az agrártárcával. A programcsomagban felvázolt feladatok megvalósítása lépésről lépésre halad, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy jó válaszokat találjanak az agrárium előtt álló kihívásokra, és tovább tudják növelni a magyar agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét. Ehhez biztosít kereteket az szaktárcával kötött stratégiai partnerségi megállapodás - húzta alá.

 

 

mti