A Borsodi Sörgyár dolgozói szeptemberben ismét önkéntes munkát vállaltak a mára hagyománnyá vált fenntarthatósági hónap keretein belül. Idén ősszel Miskolcon, a megyei központi kórház udvarát varázsolták szebbé. A sörgyár a Molson Coors Csoport tagjaként a vállalati stratégiai program keretein belül több millió forintos támogatással és önkéntes fizikai munkával járult hozzá a kórház szebbé tételéhez.

Idén szeptember 27-én rendezték meg az önkéntes napot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházzal, ahol a Borsodi Sörgyár dolgozói tevékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy az intézményben lévők mindennapjai egy szebb és rendezettebb környezetben teljenek. A kórház főépületénél lévő területet újították meg, amelyhez nemcsak dolgos kezekkel, hanem több mint 3 000 000 Ft értékű tárgyi felajánlással is hozzájárultak.

 A munka fókuszában a közös alkotás öröme állt, melynek folyamán ebből az összegből fákat és virágokat ültettek, kerítést és padokat festettek, virágládákat telepítettek, valamint környezetet parkosítottak a miskolciak legnagyobb örömére.

 A fenntarthatósági hónap azonban nem állt meg a kórház kertjének megszépítésénél.

 A Borsodi Sörgyár kollégái bizonyították, hogy nem csupán a sör, hanem az ételfőzéshez is legalább annyira értenek. A nagy hagyománnyal rendelkező vállalati főzőversenyen idén már másodszorra jótékonysági főzést is hirdettek, ahol a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel karöltve hozzájárultak, hogy segítsék az arra rászoruló családok mindennapjait 600 adag étel megfőzésével és szétosztásával. Tovább folytatva a sort, a fenntartható fejlődés jegyében a Humusz Szövetség tartott előadást a Borsodi kollegáinak arról, hogy a környezettudatos gondolkodás már otthon elkezdődik.

 „A Molson Coors vállalatcsoport tagjaként 2025 felé tekintve célunk, hogy nyomot hagyjunk, és magasra emeljük a lécet a sörgyártás terén új törekvéseinkkel és célkitűzéseinkkel, melyeket a környezettudatos gyártás, a felelős alkoholfogyasztás valamint a közösen alkotunk 3 alappillér mentén szervezünk meg. Mi a Borsodi Sörgyárnál ugyanis hiszünk benne, hogy a hosszú távú üzleti céljainkat akkor érhetjük el, ha a működésünk során biztosítjuk, hogy a környezetünk megóvásával, sőt fejlesztésével tesszük mindezt.” – nyilatkozta Besze Ágnes, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok vezetője.