A 2019 Dow Jones Fenntarthatósági Index – a vállalatok fenntarthatósági teljesítményét mérő legfontosabb, globális mutató – alapján Európában a Coca-Cola HBC áll az élen az üdítőitalgyártók ranglistáján.
Ez már a hatodik alkalom az elmúlt hét évben, hogy a Coca-Cola palackozója lett az első az európai fenntarthatósági rangsorban, ám az összesített, globális és európai rangsorban is a TOP3 üdítőgyártó között szerepelt az elmúlt 9 évben.
A vállalat összességében 90 pontot kapott: maximális pontszámot ért el 11 kategóriában és további 9-ben mutatott fejlődést az elmúlt évben. Mindezek alapján, idén a vállalat a második helyet szerezte meg a globális ranglistán.
Az eredményeket értékelve, Zoran Bogdanovic, a vállalat elnökvezérigazgatója elmondta: „Nagy megtiszteltetésnek tartjuk a helyezésünket. Büszkék vagyunk arra, hogy a munkatársaink és a vevőpartnereink elkötelezettsége a fenntartható működés iránt ismét meghozta ezt az elismerést. Tisztában vagyunk ugyanakkor azzal, hogy ez csupán egy pillanatképet rögzít. A valóságban folyamatosan meg kell dolgoznunk az eredményeinkért, és mindig új kihívásokkal szembesülünk. Ezért helyezünk olyan nagy hangsúlyt arra, hogy a fenntarthatósági céljainknak következetesen és hosszútávon legyünk képesek megfelelni.”
2018-ben ezek a fenntarthatósági intézkedések járultak hozzá a pontszámainkhoz:
- Elértük céljainkat a széndioxid kibocsátás terén, hiszen a 2010-es értékhez képest 25 százalékkal csökkentettük széndioxid kibocsátásunkat a teljes értékláncunkon belül, két évvel hamarabb, mint ahogy azt előzetesen vártuk (a céldátum 2020 volt). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 1,27 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottunk meg.
- A dolgozói elkötelezettségi felmérésen 88 százalékos eredményt értünk el, ami meghaladta a FTE 100 vállalatok átlagát.
- A vezetői pozíciók 37 százalékát töltik be nők, a cél 2025-ig az 50 százalékos arány elérése.
- A 3,237 millió eurónyi beszerzési költségünk 98 százalékát helyben költjük el, amivel a helyi foglalkoztatást és a helyi vállalkozásokat erősítjük azokban az országokban, ahol jelen vagyunk. Emellett, 328 millió euró adót is fizetünk ezekben az országokban, ezzel támogatva az országok gazdaságát.
- 2018-ban 7,9 millió eurót költöttünk a helyi közösségeket támogató programokra. Ennek több mint egyharmadát fordítottuk a legfontosabb társadalmi felelősségvállalási programunkra, az #énjövőmre. Ez a program fiataloknak segít szert tenni a munkaerőpiacon keresett készségekre, képességekre.
- A gyártásban, a palackozóhelyeinken összességében 22 százalékkal csökkentettük a vízfelhasználásunkat a 2010. évi értékhez képest.
- A piacainkon újrafelhasznált elsődleges csomagoló anyagaink 45 százalékát gyűjtöttük vissza.
Fenntarthatósági küldetésünk
2018 szeptemberében hirdettük meg 2025-ös fenntarthatósági céljainkat, amelyek hat fő területre koncentrálnak: a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, a vízfelhasználás csökkentésére és a fenntartható vízgazdálkodásra, a Hulladékmentes Világ projektünkre, az alapanyagaink fenntartható forrásból való beszerzésére, az egészséges táplálkozásra, valamint a munkatársaink és közösségeink jólétére. A vállalásainkat itt tekinthetik meg részletesen. Az elmúlt években már sikerült jelentős eredményeket elérnünk a fent megnevezett területeken, a célok teljesítése a terveknek megfelelő ütemben halad.
A Coca-Cola HBC fenntarthatósági teljesítményét más, az iparágban nagy elfogadottsággal bíró szervezetek is elismerték, mint amilyen a CDP Climate Disclosure, az MSCI ESG Rating és a FTSE4Good Index.