Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos táplálkozás, és kiemelten fontos, hogy az étkezésünk során elfogyasztott termékek azon túl, hogy megfelelnek a legszigorúbb minőségi és élelmiszerbiztonsági követelményeknek, számos kényelmi igényt is kiszolgáljanak.

Az élelmiszergyártók közül azon kevesek közé tartozik a mohácsi vágóhíd, akik ezeket az igényeket maradéktalanul ki tudják elégíteni. Stratégiai partnerével, a Bonafarm Csoporttal közösen a teljes termékelőállítási folyamatot úgy alakította ki, hogy maximálisan eleget tegyen a fogyasztói elvárásoknak.

Mindamellett, hogy hazánkban a sertéshúsfogyasztásnak komoly hagyománya van, és tradicionális ételeink jellemző alapanyaga, a kiegyensúlyozott étrend egyik fontos eleme is.
„A minőségi húsfogyasztásnak fontos szerepe van az egészséges és változatos táplálkozásban. A sertéshús többek között értékes fehérjéket, B-vitaminokat, jól hasznosuló vasat, rezet és cinket tartalmaz. A megbízható termelőtől származó sertéshúsokat bátran fogyaszthatja az egész család, kiemelten a gyermekek, várandós és szoptató anyák, illetve nagy fizikai munkát végzők esetében javasolt a fogyasztásuk” – mondta el Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője.

„Kulcsfontosságú számunkra, hogy a vásárlóinkhoz kerülő hústermékek kiemelkedő minőségűek legyenek, és biztonságos forrásból származzanak. A mohácsi vágóhíd és a Bonafarm Csoport stratégiai partnerségének köszönhetően ma már olyan sertéshúsokat kínálunk fogyasztóink számára, amelyek eredetét egészen az állat születéséig visszamenően bizonyíthatóan ismerjük, és a termékeink előállítása során is megfelelünk a legszigorúbb élelmiszerhigiéniai és minőségbiztosítási követelményeknek. A szigorú állatjóléti előírások szerinti gondos nevelésnek köszönhetően pedig az állatok húsa ízletesebb” – nyilatkozta Pókos Gergely, a mohácsi vágóhíd vezérigazgatója.
Felelős élelmiszertermelőként stratégiai partnerével, a Bonafarm Csoport sertéságazatával közös, többéves fejlesztőmunka eredményeként, a mohácsi vágóhíd ma hazánkban azon kevés élelmiszer-előállítók egyike, aki mindezeket biztosítani tudja a fogyasztók számára. Emellett, felismerve a piacon egyre nagyobb ütemben növekvő igényeket, GMO- és antibiotikum-mentes takarmánnyal táplált, gondosan nevelt sertésektől származó prémium hústermékeket is előállít.

ResizerImage680X453
„Magyarországon és az Európai Unióban rendkívül szigorú követelményeknek kell megfelelnie a GMO-mentes termékeket előállítóknak, így büszkék vagyunk rá, hogy ezt prémium hústermékeink előállítása során a teljes termékláncunkban meg tudjuk valósítani. Továbbá a termékválaszték elemeinek alapanyagát olyan sertések húsa adja, melyeket saját telephelyeinken gondosan, magas állatjóléti körülmények között nevelünk, takarmányuk pedig nem tartalmaz a humánegészségügyben kritikus antibiotikumokat” – tette hozzá Krzyzewsky Nóra, a Bonafarm Csoport minőségirányítási igazgatója.
A mohácsi vágóhíd és a Bonafarm Csoport kooperációjának köszönhetően tehát már azok a fogyasztók is megtalálják számításukat a nagyobb áruházak hűtőiben, akik kiemelten odafigyelnek arra, hogy GMO- és antibiotikum-mentes hústerméket vásároljanak. A termékek könnyebb azonosíthatóságát a boltok hűtőpolcain egy könnyen értelmezhető ikonrendszer segíti.

Így a prémium PICK Friss hús termékek a felelős állattartásnak, a megbízható és modern gyártási technológiának, valamint a nyomonkövetési rendszernek köszönhetően:
• bizonyítottan GMO-mentesek, mert az állatokat teljes élettartamuk alatt GMO-mentes takarmánnyal táplálják, a hazai és uniós rendeleteknek megfelelően,
• igazolhatóan antibiotikum-mentes takarmánnyal etetett, felelős antibiotikum felhasználás mellett, az állatjóléti követelményekkel kiegészített GLOBALG.A.P. tanúsítással rendelkező telepeken nevelt állatoktól származnak.
A fenti kritériumoknak való megfelelést nem csak saját auditoraink, hanem független, harmadik felek is tanúsítják cégünk számára, így a fogyasztóink biztosak lehetnek benne, hogy a PICK Friss hús logóval ellátott termékek olyan állatoktól származnak, melyek 100%-ban megbízható, magyar gazdaságban nevelkedtek.