Bukarestben mutatkozott be kedden a magyar Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete, amelynek tagjai Magyarország határain túl elsőként Romániában akarnak terjeszkedni.

    Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt öt évben felfutott a magyar kézműves sörpiac, évente szinte megduplázódik a gyártói kapacitás, ugyanakkor a piac telítődik, ezért fontos az egyesület tagjai számára, hogy más országokban is terjeszkedjenek.


    A kisüzemi sörfőzdék évente 90 ezer hektoliter sört állítanak elő. A 25 éves múlttal rendelkező, mintegy 60 tagot számláló egyesület a magyarországi kézműves sörpiac 70 százalékát képviseli, a termelést tekintve a 90 százalékát. Terveik között szerepel, hogy Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában is terjeszkedjenek.
    Gyenge Zsolt elmondta, a bukaresti bemutatón a nagykereskedelmi partnerekkel szeretnék felvenni a kapcsolatot, akik saját disztribúciós kapacitással rendelkeznek, és a magyar-román határhoz viszonylag közeli nagyvárosokból el tudják látni egész Romániát. A jó vásárlóerővel rendelkező térségeket tekintik fő piacnak Románián belül, közöttük a bukarestit - mutatott rá.


    Hozzátette: Romániában is kezdtek megjelenni a kis sörfőzdék, de ott a kínálat még nem olyan gazdag, mint Magyarországon. Várhatóan a következő három-négy évben megerősödik a román kézműves sörpiac is - magyarázta, de addig a magyar sörfőzdék ki szeretnék használni az új piaci lehetőséget.
    Az érdekvédelmi szervezet bukaresti bemutatkozására Magyarország bukaresti nagykövetsége teremtett lehetőséget. Szentgyörgyi Zoltán külgazdasági attasé az MTI-nek elmondta: 2015-ben a románok egy főre eső évi sörfogyasztása 74 literről 80 literre nőtt, emellett az országban értékesített sör mennyisége is 6,5 százalékkal bővült a vizsgált időszakban. Ezek a pozitív mutatók ösztönözték, hogy javasolják a magyar kisüzemi sörfőzdék figyelmébe a román piacot - mondta.