Idén 13 koraszülött intenzív osztály újul meg a NaturAqua és a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) tavaly indult, három éves együttműködésének keretében. A tavalyi 8 millió forint értékű adomány után idén 22 millió forint értékű támogatást nyújt a NaturAqua a koraszülött-osztályoknak.
A lila szívvel jelölt kampányhoz Kozma Orsi és Pintér Adrienn (Ada) is csatlakozott.
A NaturAqua célja, hogy a közel évi tízezer családot érintő koraszülés jelenségét felismerve hozzájáruljon a lehető legmegnyugtatóbb környezet biztosításához a terhesség 37. hete előtt született babák, szüleik és testvéreik számára.
Idén 13 koraszülött intenzív osztály, köztük első körben a Szent János Kórház, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika koraszülött intenzív osztálya, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztálya alakul családbaráttá az együttműködés keretében.
Tavaly a Péterfy Sándor utcai Kórház, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház gazdagodott tárgyi adományokkal a NaturAqua jóvoltából, illetve támogatást kaptak a babák életminőségét javító olyan kezdeményezések, mint amilyen a Dániából indult, horgolt játékpolipokat, azaz koripokat készítő workshopok a KORE szervezésében. Az együttműködés keretében a KORE 16 koraszülött-osztályra juttatott takarókat, illetve kisméretű babaruhákat. Az adományok jelentősen segítették az osztályok működését, és a megújult baba-mama szobáknak, illetve elektronikus eszközöknek köszönhetően az édesanyák a korábbinál sokkal több időt tölthetnek újszülötteikkel.