Újabb vizsgálatot rendelt el a nyugati multik „silány” minőségű élelmiszertermékei kapcsán Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Ezúttal a nyári slágertermékeknél – söröknél, fagylaltoknál, és a szószoknál – fognak vizsgálódni.


Az év elején végrehajtott, csaknem száz termékpárra kiterjedő élelmiszer-ellenőrzés nem igazolta a "kettős mércéről" szóló állításokat, bár a kormány továbbra is kitart emellett.

Az előző vizsgálat során közel 100 tételt nézettünk meg, és bebizonyosodott, hogy mintegy 70 százalékban volt valamilyen – érzékszervi vagy minőségbeli – eltérés a különböző országokban forgalmazott azonos márkák esetében - mondta Fazekas Sándor az m1 csatornán. Az a célunk, hogy az élelmiszerpiacon rend legyen - fogalmazott a tárcavezető. Ha a magyar emberek egy adott márkát vásárolnak, akkor ugyanazt a minőséget kapják meg a pénzükért, mint egy holland, német vagy osztrák vásárló – tette hozzá.

A néhány hónappal ezelőtti eredményekből viszont - szemben a silány minőségre vonatkozó kormányzati állításokkal - az derült ki, hogy semmilyen élelmiszerbiztonsági kockázatot nem tártak fel a Magyarországon, illetve Ausztriában és Olaszországban forgalmazott, azonos vagy hasonló márkanevű multinacionális élelmiszertermékek esetében. A vizsgált termékek eleget tettek az uniós jelölési szabályoknak, összetételük pedig megfelelt a csomagoláson feltüntetett információknak.