A 2017. évi Pálinka Országkóstolóra idén 43 pálinkaház nevezett, a bírák összesen több mint 380 féle pálinkából, vakkóstoláson választották ki a legjobbakat. Az eredmények az ünnepélyes díjátadó gáláig titkosak, a győztes pálinkákat az Országház Felsőházi termében hirdetik ki.

Negyedik alkalommal rendezett idén Pálinka Országkóstolót a Pálinka Nemzeti Tanács és a Földművelésügyi Minisztérium. A Pálinka Országkóstoló olyan megmérettetés, amelynek célja a pálinkának, mint hazánk nemzeti italának a hitelét és ismertségét növelni, a magas színvonalú országos rendezvényen elért eredmények révén is elősegíteni a minőségi pálinka bel- és külpiaci megjelenését.


Az ország egyik legnívósabb pálinkaversenyének idén Esztergom adott otthont, ahol a 30 tagú zsűri vakkóstolás során értékelte a nevezett pálinkákat. A pontozás után összesítették az eredményeket.


A verseny egyik sajátossága, hogy nevezni kizárólag kereskedelmi forgalomba kerülő termékekkel lehet, melyeket az érzékszervi vizsgálatot megelőzően a NÉBIH egy komplex analitikai vizsgálattal ellenőriz.


A díjazott pálinkák arany, ezüst, és bronz minősítést nyerhetnek, és 24 pálinkának Champion díjat is adományoznak. Különdíjban részesül az év legeredményesebb pálinkafőzdéje és az év legjobb pálinkája, emellett idén először a legjobb tízezer palack feletti tétel főzőjét is díjazzák.  
A díjátadó gálán azok nevét is bejelentik, akik Pálinka Életműdíjban részesülnek. Életműdíjat a szabályzat szerint azok kaphatnak, akik évtizedes szakmai tevékenységük során nagyon sokat tettek a pálinka elismertetésért, a pálinka hírnevéért.