7%-kal csökkentette a súlyfelesleggel küzdő 6-12 éves gyermekek számát a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tesztprogramja

Eredményes a gyermekkori elhízás visszaszorításáért indított GYERE® Program

7%-kal csökkentette a súlyfelesleggel küzdő 6-12 éves gyermekek számát a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tesztprogramja Dunaharasztiban

A GYERE®- Gyermekek Egészsége Programban 3500 dunaharaszti gyermek vett részt 0-tól 18 éves korig. A projekt három éve alatt a település összes oktatási és nevelési intézményében, azaz 5 óvodában, 1 gimnáziumban és 3 általános iskolában az egészséges táplálkozásról 8 témakörben 580 foglalkozást tartottak korcsoportra lebontva a gyerekeknek a dietetikus szakemberek a témákhoz kapcsolódó legfontosabb ismeretekről.A legkisebbeket és szüleiket a védőnőkön keresztül érte el a szakmai szervezet. Közel 300 írásos oktató anyag készült, köztük szülőknek és pedagógusoknak szóló tájékoztatók is. A GYERE® Program Facebook oldalán mintegy 400 poszt született szintén a kiegyensúlyozott táplálkozás népszerűsítése jegyében.

Számos egyéb program – beleértve a mozgást – színesítette a projektet, a szülők pedig a témáról tartott megközelítően 200 szülői értekezleten kívül online dietetikai tanácsadást vehettek igénybe. A három tanév során a gyakorlatban is megtapasztalhatták a gyerekek, hogy lehet finom az, ami egészséges, hiszen a dietetikus szakemberek az élelmezésvezetővel közösen heti rendszerességgel GYERE menüt állítottak össze a rendelkezésre álló költségkereten belül, amelyet a közétkeztetésben fogyaszthattak el az ovisok és az iskolások. Dunaharasztiban a tanév végeztével záruló program 35 dietetikus, és dietetikus hallgató folyamatos aktív közreműködésével valósult meg.  

 „A program indulásakor tápláltsági állapotfelmérést végeztünk a 6-12 éves korcsoportba tartozók körében. A gyermek kétharmada (64,5%) normál tápláltságú volt, 26,5% túlsúlyos. A 2017 tavaszán lezajlott második mérés szerint – a fenti korcsoportnak megfelelően – a túlsúlyosak 5%-kal, az elhízott gyerekek aránya pedig 2%-kal csökkent, összességében tehát 7%-kal sikerült visszaszorítani a súlyfelesleggel rendelkező gyerekek számát!” – emeli ki a program egyik legfőbb eredményét Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.