Kétszázmillió forintot meghaladó beruházással 500 négyzetméterrel bővíti húsüzemét Tiszafüreden a Hegedűs-Hús Bt., amely a fejlesztéshez 96 millió forint állami támogatást kapott - jelentette be az ügyvezető a pénteki alapkőletételen. 

    Hegedűs Sándor köszöntőjében elmondta: az egy év alatt megvalósuló fejlesztés részeként a 700 négyzetméteres húsüzemet bővítik. A projekt keretében új berendezéseket vásárolnak és a cég működtetéséhez szükséges villamosenergia részbeni megtermeléséhez napelemrendszert alakítanak ki. A beruházással  40 új munkahelyet teremtenek a jelenlegi 60 mellé. 

    Az MTI kérdésére válaszolva Hegedűs Sándor közölte: a beruházás elsődleges célja a hatékonyság növelése, ezért nem tervezik a mintegy 80 termékből álló portfólió számottevő bővítését, a heti gyártókapacitást pedig a mai 25-30 tonnáról legfeljebb 35 tonnára emelik.     

Tájékoztatása szerint termékeik szűk 10 százalékát saját üzleteikben, túlnyomó többségét hazai piacon értékesítik, ám ma már Németországba és Szlovákiába is szállítanak. A Hegedűs-Hús Bt. 2016-ban nettó 700 millió forint feletti árbevételt ért el és idén reményeik szerint ezt az összeget sikerül másfélszeresére növelniük.       

mti