Nagy sikere volt az Agrármarketing Centrum (AMC) jótékony célú felhívásának az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK).

A rendezvény kiállítói a rendezvény végén az el nem adott, még bontatlan csomagolású, kiváló minőségű, illetve tartós élelmiszereket karitatív célra ajánlhatták fel, amelyeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével rászoruló családok kapnak a napokban. Az akció során összesen 1230 kg élelmiszert adományoztak a cégek a rászorulóknak a kiállításon megmaradt, kiváló minőségű termékeikből.

Számos nemzetközi kiállításon tapasztaltak után idén az AMC vezetése a Földművelésügyi Minisztériummal egyetértésben úgy döntött, hogy az OMÉK-on el nem adott, bontatlan csomagolású, valamint az esemény zárása előtti elszállításból hátramaradó, ízletes, kiváló minőségű élelmiszereket és termékeket a kiállítóktól jótékony célokra összegyűjtik és felajánlják a rászorulók számára.  Ilyen jellegű jótékonysági akció még soha nem volt a vásár történetében. A gyűjtés eredményeként összességében 1230 kg élelmiszert, többek között füstölt húsárút, paradicsomot, lisztet,  gyümölcsszörpöket, ásványvizet, és száraztésztát kaphatnak az AMC jószolgálati célzattal meghirdetett felhívásának eredményeként a rászorulók.

Az OMÉK kiállítói által felajánlott élelmiszereket jelképesen Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője adta át Szabó Szilviának, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ügyvezető igazgatójának. Az adományokat az Egyesület civil szervezeteken keresztül juttatja el a hátrányos helyzetű családokhoz. Eddig 300 kg friss árut osztottak ki, amelyet a Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ kapott meg, akik területükön 1200 embert látnak el. A többi, mintegy 900 kg tartós élelmiszer a következő egy-két hétben talál gazdára és jut el szociálisan rászoruló emberekhez.

Fontos cél valósult meg ezzel, hiszen nem csupán a jószolgálati, segítő cselekedet elterjesztését, hanem az élelmiszerpazarlás visszaszorítását és annak népszerűsítését, a társadalmi felelősségvállalás elterjesztését és a élelmiszerválasztás tudatosításának jelentőségét is zászlajára tűzte az Agrármarketing Centrum, partnerségre lépve a nemes célért a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, akik az első hívó szóra csatlakoztak a kezdeményezéshez. A jövőben várhatón több, hasonló akciót bonyolít le a két szervezet.

Az OMÉK 5+1 napos eseménysorozatát megszervező AMC köszöntet mond valamennyi partnerének, az OMÉK kiállítóinak, az Élelmiszerbank munkatársainak a felajánlott termékek összegyűjtésében szerepet vállaló önkénteseknek, továbbá mindazoknak a látogatóknak is, akik csatlakoztak az AMC társadalmi felelősségvállalást erősítését célzó felhívásaihoz.

Ennek jegyében köszönettel adózunk azok előtt a véradók előtt is, akik az OMÉK rendezvényen ellátogattak a Vöröskereszt kamionjához, hogy jószolgálati cselekedetükkel hozzájárulnak embertársaik egészségének megőrzéséhez és megtartásához.

Köszönet és tisztelet az adakozóknak, a jótékony kiállítóknak és mindazoknak, akik áldozatos, elkötelezett és kitartó munkájukkal segítették az OMÉK és az AMC CSR (Corporate Social Responsibility) tevékenységének sikerét.