A tatai Horváth Agrofarmon 110 millió forintos beruházással napi kétezer baromfi feldolgozására alkalmas félautomata vágóhidat avattak fel pénteken.
Horváth Róbert elmondta, hogy 150 kilométeres körzetben nem található hasonló létesítmény. Azért építették fel a baromfivágóhidat, mert húsboltjaik számára ésszerű távolságon belül nem tudtak megfelelő minőségű és mennyiségű csirkehúst beszerezni.
A vágóhídra szánt állatokat Komárom-Esztergom megyei állattartó telepekről vásárolják fel, majd feldolgozás után saját hűtőkocsikkal szállítják vevőiknek, Esztergom, Győr, Komárom és Tatabánya térségébe.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az átadáson elmondta, tavaly 70 ezerrel több embernek adott munkát az agrár- és élelmiszergazdaság, mint 2010-ben. A mezőgazdaságban 50 ezer, az élelmiszeriparban 20 ezer munkahely jött létre.
Az ország export termékei közül a második-harmadik legjelentősebb tételt a baromfitermékek jelentik, az ágazat 50-60 ezer embernek ad munkát.
A Horváth Agrofarm 2013-ban vásárolta meg a volt Tatai Állami Gazdaság ferencmajori kacsanevelő telepét. A 6,5 hektáros területen 3000 tojótyúkot tartanak, melyek napi 2700 tojást adnak.
Az állatokat saját üzemükben dolgozzák fel, a termékeket a farmon, illetve komáromi húsboltjukban értékesítik.
A Horváth Agrofarm 20 embernek biztosít munkát, éves árbevétele áltagosan 180 millió forint, azonban a vágóhíd teljes kapacitásának elérésekor évente ötszáz millió forintos bevételre számítanak.
mti














