Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében, ami több mint 18 ezer fővel magasabb a februári szintnél, de 9,5 ezer fővel elmarad az egy évvel korábbitól.

2025. márciusban a KSH által közölt egyhavi munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal 4,3%-ra mérséklődött, ami elmaradt várakozásunktól és a piaci konszenzustól is (4,5%).

Márciusban a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 8,7 ezer fővel, míg az egy évvel korábbi adathoz képest 5,2 ezer fővel csökkent. A gazdaságilag aktívak száma 10 ezer fővel nőtt egy hónap alatt, de a tavaly ilyenkor látotthoz képest közel 15 ezer fővel kevesebb volt.

A februárban látott nagyobb népességcsökkenést márciusban már kisebb, 5,5 ezer fős csökkenés követte a 15-74 éves korosztályt tekintve. A háromhavi adatokban 0,1 százalékponttal 4,3%-ra jött le a munkanélküliségi ráta, egy évvel korábban 4,6% volt. A 2025. január-március időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 692 ezer fő volt, ami 2 ezerrel magasabb a megelőző évi szintnél.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásai alapján március végén a regisztrált álláskeresők száma 232,5 ezer fő volt, ami 1,5 százalékpontos mérséklődést mutat az egy évvel korábbihoz képest, azonban havi alapon minimális, 0,1%-os növekedést mutat.

Az adatok egyelőre stabil munkaerőpiacot jeleznek. A márciusi foglalkoztatási adat ismét a tavaly nyár végi szintre tért vissza, amit aztán foglalkoztatás-csökkenés követett az év végéig, majd 2025 első két hónapjában stagnált a foglalkoztatottak száma.

A foglalkoztatási ráta 65,5%-ra, eddig nem látott szintre emelkedett, de árnyalja a képet, hogy ebben a népesség fokozatos csökkenésének is szerepe van. A gazdaságilag aktívak száma is nőtt, és ami jó hír, hogy ez márciusban a foglalkoztatottak számának növekedéséhez köthető. A munkanélküliek száma az év elején szezonális hatások miatt nőtt, de márciusban ismét a decemberi szintre jött vissza.

A következő hónapokban a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság a vállalatok beruházási döntéseire is negatívan hathat, amit egyelőre nehéz számszerűsíteni, de ez a jelenlegi kedvező folyamatokat átmenetileg megfordíthatja. Azt egyelőre fenntartjuk, hogy az év vége felé a gazdaságban megindulhat a felívelés.

A foglalkoztatás növekedése lassú lehet, mivel a cégek a gyenge gazdasági helyzet mellett sem bocsátottak el tömegesen munkaerőt, ezért a felívelés megindulásakor várhatóan nem lesz nagyon gyors a toborzás megindulása sem.