Nemrégiben Magyarországot követően Szlovákiában is megjelent a rendkívül fertőző száj- és körömfájás – közölte a Napunk.

Mint írják, Richard Takáč mezőgazdasági miniszter bejelentése szerint a betegség elsőként a Dunaszerdahelyi járás határ menti településein, Medvén és Csiliznyáradon ütötte fel a fejét, majd Bakán is azonosították a vírust.

Medve és Csiliznyárad gazdaságaiban összesen több mint 1300 állatot tartanak, évente 6 millió liter tejet termelve. A fertőzött állatokat elpusztítják, és szigorú óvintézkedéseket vezettek be, amelyek keretében megtiltották az állatszállítást és a gazdaságok látogatását, valamint bezárták az állatkerteket.

Hozzátették: a szlovák hatóságok válságstábot állítottak fel, hogy megállítsák a száj- és körömfájás terjedését a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban. Richard Takáč mezőgazdasági miniszter arra kérte az érintett településeken élőket és a gazdálkodókat, hogy tartsák be az óvintézkedéseket.

Jelenleg 2000 érintett állatról van szó, amelyeket beoltanak, de ennek ellenére le kell őket ölni a járvány megfékezése érdekében. A hatóságok igyekeznek a vírus terjedését lokalizálni, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a betegség ne terjedjen túl a fertőzés gócpontján.

Martin Chudý, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatal vezetője elmondta, hogy a vakcina segíti a betegség lefolyásának lassítását. Emellett minden állatot tesztelnek, és a fertőzött állatokat azonnal leölik. Szlovákiában ugyanazt a vírus típust azonosították, amely korábban Magyarországon is megjelent.

Szigorú intézkedések lépnek életbe: teljesen megtiltják az állatok szállítását, legyen szó tenyészetek közötti vagy vágóhídra történő mozgatásról. A betegség terjedését valószínűleg a szél is segítette, ami nehezíti a védekezést, különösen, mert nem csak egyetlen gócpont van. Az érintett települések lakói számára elengedhetetlen a fertőtlenítési szabályok szigorú betartása.

A száj- és körömfájás főként szarvasmarhákra, juhokra, kecskékre és sertésekre veszélyes. Tünetei között szerepel a láz, hólyagok kialakulása a szájban és a lábvégeken, valamint súlyos nyálzás és étvágytalanság. Bár az állatok életben maradhatnak, gazdasági szempontból nem lehet őket megtartani, így a bevett gyakorlat szerint a teljes fertőzött állományt leölik a betegség terjedésének megállítása érdekében.

Magyarországon a Győr-Moson-Sopron vármegyében található kisbajcsi gazdaságban márciusban azonosították a vírust, több mint ötven év után először, a részleteket ebben a cikkünkben olvashatják.