Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón értékelte az árrésstop bevezetésének második napját, amely hétfőn lépett életbe.

A miniszter jelezte, hogy kedden este a Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztet a beszállítókkal. Arra kérik őket, hogy önként vállalják áraik rögzítését. Ha ez nem történik meg, a kormány szabályozási eszközöket fog alkalmazni.

Nagy Márton szerint május végén dönt majd a kormány arról, hogy az árrésstop folytatódik, befejeződik, vagy szükség van új intézkedésekre.

Ugyanakkor a miniszter megnyugtatta a lakosságot, hogy az üzletek polcairól nem tűnnek el a termékek, és nincs szükség pánikvásárlásra vagy készletek felhalmozására. A mennyiségi korlátozások a kereskedők közötti vásárlásokat érintik, nem pedig a fogyasztókat.

Az online Árfigyelő hamarosan elérhetővé teszi a március 13-i árlistát. Ez alapján napi szinten nyomon követhető, hogyan változnak az árak.

Kifejtette, hogy az árrésstop az élelmiszerek körülbelül harmadát érinti. Amennyiben a többi termék árának emelkedése tapasztalható, ezt azonnal visszaszorítják.

A kormány célja, hogy az árrésstop által csökkentett árak továbbra is stabilak maradjanak, a fogyasztók számára pedig könnyebben elérhetők legyenek az alapvető termékek.