Önmagában ünnep: az első amforában érlelt eszencia a Grand Tokaj borászattól

Önmagában ünnep: az első amforában érlelt eszencia a Grand Tokaj borászattól

10 év után bontották meg a kőagyag amforát

Közép-Európa leghosszabb borospincéjében, a Szegi pincében júliusban egy a Grand Tokaj borászat történetében kivételes pillanat érkezett el. Tíz év után bontották meg azt az amforát, amelybe a borvidék legértékesebb mustja került: eszencia egy kivételes aszú évjáratból, 2013-ból.

Ehhez a pillanathoz több tényező szerencsés együtt állására volt szükség. Áts Károly, a Grand Tokaj főborásza épp ennek az évnek az elején érkezett a pincészethez és akkoriban kezdett kísérletezni amforás érleléssel. Azóta is azt vallja, „nagyon sokmindenre nyitott”, hogy egy ízt, aromát megkapjon. A 2013-as évjárat pedig kimagasló minőségű aszúszemeket adott, minden megvolt hozzá, hogy a botritisz kibontakozzon és koncentrálja a szőlőszemekben az aromákat, savat és cukortartalmat.
A tíz év alatt ez a júliusi pillanat volt a harmadik kóstolás, ezúttal Rábai László vezérigazgatóval közösen. „Meglepő volt, mennyire friss és üde ez az eszencia” – meséli a korábban épp legendás, 100 pontra értékelt, 1999-es eszenciájáról ismert főborász. A meggyőző eredmény következménye, hogy jelenleg épp a 2023-as év eszenciája várja, hogy amforába kerüljön. Ezúttal már két 125 literes Légli amfora telik meg.

Amikor az amfora és Tokaj találkozik
Az aszúk 500 literes, zempléni tölgyhordókban érlelődnek a Grand Tokaj borászatnál, a késői szüretnek viszont épp a hűtött acéltartály ad vibráló gyümölcsösséget. Az amforás érlelés a hordó és a tartály között van, több levegő jut be az agyagon keresztül, mint a tartályba, de messze nem annyi, mint egy hordónál. Ahogy a tölgyhordóknál, itt is számít az alapanyag minősége és neutrális karaktere, hogy kiemeljen bizonyos ízeket, aromákat. A Légli amforák tömör kőagyagmasszából, kézzel, döngöléssel készülnek, magas hőfokon kiégetve.

„A hatás nagyon érdekes, nagyon zamatos, emel a boron” – mondja róla Áts Károly. „Az amforában mindig üdébb, mindig gyümölcsösebb lesz a végeredmény, mint egy hordóban. Mintha nem is ugyanaz a 2013-as évjárat lenne, mint a hordóban érlelt párja. Kétféle személyisége alakult ki ugyanannak a bornak és mindkettő csodálatos a maga nemében.”

Az érlelő pince is elengedhetetlen a Tokaj karakterhez: egy olyan érlelési környezet, ahol a kizárólag Hegyaljára jellemző Zasmidium cellare pincepenész tiszta levegőt biztosít. Mivel egy szamorodnira, aszúra több év érlelés vár, nagyon fontos az optimális és állandó páratartalom és hőmérséklet is, amit a tufába vájt, kétszintes Szegi Pince biztosít mind a frissen készülő tételek, mind a muzális palackok zavartalan pihenéséhez.

Az eszencia egyetlen szóban: TOKAJ
Az eszencia azoknak szól, akik kedvelik az összetéveszthetetlen jellegzetességeket Tokaj száraz, dűlőszelektált boraiban. Amikor egy szőlőszem ötödére betöpped – benne a sav, a cukor és az aromák –, ezek a szemek még többet elmondanak. Már egy dűlős aszú (mint a Szarvas) valahol a termőhely legtisztább, koncentrált szimbóluma. Azonban hátra van még egy dimenzió: egy mázsa szőlőből mindössze 5-7 liter eszencia csöpög le a saját súlyánál fogva – vagyis az eszencia végtelenül koncentrált.

 

 

Tags: ,