A Lidl Magyarország felelősséget vállal minden olyan területen, ahol vállalatként hatással van az emberekre és a környezetre. A diszkontlánc az elmúlt két évben tovább erősítette a fenntarthatóság melletti elköteleződését, dolgozott kitűzött céljai elérésén, ezen felül új, meghatározó vállalásokat is tett az élhetőbb jövő érdekében. A 2020-2021-ben elért eredményeit második Fenntarthatósági Jelentésében foglalta össze.

Az éghajlatváltozás életünk minden területén fellépést igényel, az áruházlánc ezért elkötelezte magát a fokozott klímavédelemre irányuló intézkedések mellett. Ezt mutatja többek között az is, hogy 2022. január 1-jétől teljes üzlethálózata, logisztikai központjai és irodaháza számára 100%-ban megújuló energiaforrásból származó áramot vásárol1, csökkentve ezáltal CO2-kibocsátását. A Lidl a környezeti szempontból leginkább kockázatosnak vélt területen, így a műanyag-felhasználás terén is intézkedéseket hajt végre kitűzött céljai mentén. A folyamatos optimalizálás eredményeként saját márkás termékeihez kapcsolódó műanyag csomagolóanyag-használatát 2020-ról 2021-re 5%-kal sikerült csökkentenie.

A fenntarthatóság a diszkontlánc kínálatának kialakításában is kiemelt szempont. A Lidl nagy hangsúlyt helyez a legjelentősebb kockázatoknak kitett alapanyagok, mint például a kakaó, kávé, pálmaolaj vagy a tea fenntartható beszerzésére. 2021-ben a diszkontlánc halkínálatának 50,6%-a tanúsítottan fenntartható forrásból származott, amely az állandó márkás, illetve a saját márkás állandó és időszakos termékeit foglalja magába. Fontos előrelépés, hogy a vállalat a tavalyi évben megkezdte választékának bővítését karbonsemleges termékekkel is. A Lidl Magyarország büszke a hazai értékeket, a magyar beszállítókat támogató kezdeményezéseire is. A „Lidl a magyar beszállítókért” programjának keretében az áruházlánc segíti a hazai beszállítóit az exportpiacokon való megjelenésben. A vállalat támogatásával 2021-ben 170 magyar beszállító 726 terméke jutott el 28 Lidl-országba.

Felelős vállalatként a Lidl versenyképes bérekkel és kiemelt juttatásokkal ismeri el a munkavállalók erőfeszítéseit, de szívügyének tekinti a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik segítését is. 2020-2021-ben összesen több mint 450 millió Ft értékben nyújtott támogatást a diszkontlánc többek között élelmiszer és nem élelmiszer jellegű adományok formájában, mely által hozzájárult a hátrányos helyzetű magyar családok segítéséhez, a hazai egészségügy fejlesztéséhez, valamint menhelyi kisállatok ellátásához. „A fenntarthatóság előmozdítása érdekében végzett folyamatos munka mellett számunkra kiemelten fontos, hogy eredményeinkről átláthatóan be is számoljunk. Büszkék vagyunk rá, hogy immáron második Fenntarthatósági Jelentésünket publikáljuk, mely transzparens módon mutatja be azt, hogy stratégiai szinten hogyan gondolkodunk a fenntarthatóbb jövő megvalósításáról és mit teszünk érte nap mint nap” – mondta Tőzsér Judit, vállalati kommunikációs vezető.

A Lidl Magyarország további eredményei, kitűzött céljai és vállalásai a 2020/2021-es gazdasági évekre vonatkozó Fenntarthatósági Jelentésében olvashatóak. A riport itt érhető el: www.lidl.hu/jelentes