Az édesipar Európa egyik legdinamikusabb és legnagyobb gyártó és exportáló ágazatai közé tartozik, amely egyaránt épít a hagyományokra és az innovációra. Emellett nagy mértékben hozzájárul a helyi közösségek megmaradásához és fejlődéséhez is.

Hazánkban sincs ez másképp, az édesség szakágazat mintegy 250 vállalatot vonultat fel, közel 5 ezer alkalmazottat foglalkoztat, árbevétele évi 230 milliárd, nyeresége 9 milliárd forint körül alakul. A cégek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy nem lesznek képesek sem kezelni, sem egyszerűen tovább hárítani vásárlóikra a szárnyaló energiaárakat. Különösen a földgáz és a villamos energia ára veszélyezteti a termelést, így azt a képességet is, hogy megakadások nélkül, továbbra is szállítsák a keresett termékeket a fogyasztóknak. De akkor mégis hogyan tovább?

„A TAVALYIHOZ HASONLÓ, ERŐS SZEZONRA SZÁMÍTUNK”
A téli, ünnepi szezont illetően Jantász Nikolett, a Mondelez Hungária Kft. junior márka menedzsere elmondta, hogy mindegyik fontos és népszerű kategória – úgy, mint a szaloncukrok, figurás termékek, adventi kalendáriumok, válogatások – növekszik értékben és mennyiségben is és a jövőben is erre a fejlődésre számítanak. „Alapvetően növekedésre számítunk, de a piac fejlődésének mértéke nehezen megjósolható, az áremelések és a magas infláció minden piaci szereplőt érintenek. Nehéz azt is megbecsülni, hogy a fogyasztók hogyan reagálnak majd a növekvő árakra. Véleményem szerint a szezonális termékek portfóliója nem egy hagyományos piac, a fogyasztók hajlandóak többet költeni, hogy igazán széppé és édessé tehessék a karácsonyi időszakot, s egy kis örömöt okozhassanak szeretteiknek. Összességében a tavalyihoz hasonló, erős szezonra számítunk, mint tavaly” – fogalmazott.
Jantász Nikolett elmondta, hogy készülnek néhány újdonsággal és limitált kiadással is a szezonra. „Újdonság, hogy a jól ismert Sport szelet márka belépett a szaloncukor ­piacra és megjelent a Sport szaloncukor. A Sport szaloncukor a klasszikus Sport szelet jellegzetes csokoládés, rumaromás ízélményét idézi, azonban a csomagolást kibontva egy állagra krémesebb, pralinészerű édességet élvezhetnek majd a fogyasztók. Ezenkívül találkozhatunk a boltok polcain két karácsonyi limitált kiadású pralinéval, amely külsejével a tökéletes ünnepi időszakot idézi, valamint Milka Mikulásunk is három különféle, arany, zöld és kék kabátba bújva is megtalálható a jól megszokott piros mellett” – sorol­ta az újdonságokat.
A menedzser úgy véli, hogy a vásárlók számára fontos a minőség, azonban ilyen piaci környezetben felértékelődhet az ár-érték arány. „Továbbá ismeretes, hogy karácsonykor és húsvétkor hajlandóak többet költeni a fogyasztók, ezért a 2022-es és 23-as karácsony egy új trendet állíthat fel. A felelős és fenntartható kakaótermesztés a Mondelez számára és fogyasztóink számára is kulcsfontosságú. Október végén jelentettük be, hogy további 600 millió dollárt költünk a Cocoa Life programunkra, így annak 2012-es indulása óta összesen immár 1 milliárd dollárt fektetünk a fenntartható kakaótermesztésbe. A Cocoa Life programunk a megújult Milka csokoládéink csomagolásán is jelen van már” – mondta.
Mint a legtöbb élelmiszergyártót, így a Mondelezt is komolyan érinti az energia, alapanyag és csomagolóanyagok árának drasztikus növekedése. „Árainkat kénytelenek vagyunk emelni, ám a végletekig nem lehet a fogyasztókra terhelni a költségnövekedést. Ezért a Mondelez részben csökkentette profitelvárásait és kiemelt hangsúlyt fordít a hatékonyságnövelésbe, a vállalat működésének minden területén. A karácsonyi szezon esetében szerencsére nem fenyegeti egyik termékünket sem gyártás leállás és remélhetőleg időben tudjuk teljesíteni kiskereskedelmi partnereink igényeit a fogyasztói keresletnek meg­felelően” – hangsúlyozta.

A FOGYASZTÓK ÁRÉRZÉKENYEBBÉ VÁLNAK
A szezonális termékek népszerűségét illetően Kelemen Lilla, a Nestlé Hungária Kft. brand managere elmondta, hogy mindkét szezon során töretlen népszerűségnek örvendenek a nyúl és a mikulás figurák, messze vezetik az eladásokat az üreges figura szegmensben. „A szaloncukrok továbbra is az egyik legfontosabb terméktípusnak számítanak az év végi időszakban, ez még a járvány alatt sem volt másképp. Itt a legnépszerűbb ízvariáns régóta a zselés, amit különböző krémekkel töltött ízek követnek” – tájékoztatott.
Kelemen Lilla úgy véli, hogy rendkívül nehéz meg­becsülni a piac fejlődését, a trendek folytatódását és a fogyasztók ­reakcióját az elmúlt hónapokban folyamatosan növekvő inflá­cióra. „Az idei húsvét némi bizakodásra adhat okot, ­hiszen az év eleje óta jelenlevő nehézségek és a meglehetősen magas tavalyi bázis ellenére +25%-os értékbeni növekedés volt tapasztalható, igaz, az árak csak ezután szabadultak el úgy igazán. Már tavasszal látható volt ez a magatartásbeli változás, melynek következtében a sajátmárkás termékek előtérbe kerültek. A vásárlók egyre árérzékenyebbé váltak, ami a szezonális időszakokra kevésbé szokott jellemző ­lenni. Valószínűsíthető, hogy hasonló trendeket fogunk látni idén karácsonykor is” – magyarázta.
A cégnél azt látják, hogy az édesség területére is begyűrűznek az egészségmegőrzésre, tudatosságra, fenntarthatóságra vonatkozó trendek. „Büszkeséggel tölt el, hogy a mind a húsvéti, mind pedig a karácsonyi időszakban is tud a Nestlé ezekre a fogyasztói igényekre reagálni: a KITKAT portfóliónk egy része (töltött termékek, adventi kalendárium) gluténmentesek, így egy szélesebb fogyasztói réteg számára is elérhetővé tesszük a jól ismert és közkedvelt, minőségi KITKAT ostyát és tejcsokoládét. A SMARTIES márkánk csomagolásához már nem használunk műanyagot. Nem utolsó sorban pedig karácsonyi portfóliónk 100%-ban fenntartható forrásból származó kakaóból készül és Rainforest Alliance tanúsított” – mondta a manager.
Jelen gazdasági helyzet nehézségeit illetően Kelemen Lilla elmondta, hogy működésük minden területén érzékelhető a költségek növekedése. „Ezt elsősorban a hatékonyság növelésével igyekszünk kompenzálni. A szezonális üreges figurák mind-mind a diósgyőri gyárban készülnek, ez a vállalat egyetlen olyan üzeme a világon, ahol kizárólag karácsonyi és húsvéti figurák készülnek. Szaloncukraink és egyéb töltött karácsonyi termékeink, pralinéink esetén is zökkenőmentes volt a gyártás, így maradéktalanul ki tudjuk szolgálni vevőinket” – tette hozzá.

MÉG KITART AZ OPTIMIZMUS

Az édesipar jelenlegi helyzetéről és kihívásáról a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkárát, Intődy Gábort is megkérdeztük.

» Milyen helyzetben vannak jelenleg a magyar édesipari gyártók?
Sok kihívást jelentő időszakban vagyunk. Az édességek minden jellemző összetevője jelentősen drágult a világpiacon. Az emelkedett alapanyagárak mellett is fellépnek időnként hiányjelenségek, amelyek a beszerzést nehezítik. Minden vállalkozást negatívan érintenek az emelkedő energiaárak. A földgáz drágulása a termékeket sütéssel készítő üzemeket sújtja legjobban, mert általános a földgázzal történő sütés. Nyáron példátlan méretű emelés és adókiterjesztés történt a NETA-ban. Devizánk gyengülése az importon keresztül drágítja a termelést. A forint gyengülésén kívül önmagában is nagy probléma a hektikus árfolyamingadozás, ami miatt problematikus a tervezés vagy az árazás. Sok hazai beszállító egyszerűen áttért euro alapú elszámolásra, de a lánc végén, a fogyasztói termékek gyártói ezt nem tudják megtenni, mert kereskedőikkel forint áron egyeznek meg.

» Tudnak optimistán tekinteni a jövőbe vagy az energia­ár-helyzet ellehetetleníti őket?
2008-ban a válság idején, 2011–12-ben a magyar édességpiac bezuhanásakor és 2020-ban a járvány első évében is optimisták voltunk, mert optimizmus nélkül nem lehet vállalkozni. Ez az optimizmus még kitart. Bízunk abban, hogy tárgyalásokkal, értelmes megoldások keresésével, kompromisszumokra törekvéssel átvészelhetők a nehéz időszakok. Az édesség végeredményben örömforrás, és apró örömökre most igencsak szükségünk van.

» Hozott-e bármilyen várt eredményt az ágazat számára az október 20–21-ig EU találkozó? Ennek tükrében hogyan tovább?
Úgy látjuk, egyelőre nemzeti programok vannak a vállalkozások számára, széles körű összeurópai megoldásokról még nem tudunk beszámolni. A nemzeti keretek ugyanakkor úgy tűnik, gyorsan kimerülnek.

» Milyen erős ünnepi szezonra számít az édesipar?
Korábbi tapasztalataink alapján abban reménykedünk, hogy a karácsonyi szezonban továbbra is erős lesz a kereslet a szezonális édesség termékek iránt. Ezt még a járvány sem tudta megtörni. Bízunk abban, hogy a mikulásról és szaloncukorról továbbra sem fognak lemondani, annyira kötődnek ezek a termékek az ünnepekhez.

» A folyamatosan növekvő árak mennyiben be­folyásolják Ön szerint a vásárlást, fogyasztást?
A kereskedők visszajelzései alapján azt tudjuk elmondani, hogy az értékesített mennyiségek csökkenek, az kedvezőbb árú termékek iránt a kereslet növekszik. Ezzel együtt a vásárlók jelentős része továbbra is jó minőségű termékeket keres, ezért igyekszik e lehető legjobb ár-érték arányú termékeket megvenni.

„BÍZUNK A GAZDASÁGI HELYZET JAVULÁSÁBAN”
A Vadász Csokoládé Kft. minden aktuális ünnepi szezonban (pl. Halloween, Mikulás, Karácsony) kínál partnerei részére terméket – tudtuk meg Tóth Csabától, a cég ügyvezetőjétől. „Amennyiben mennyiségi szempontból vizsgáljuk, akkor egyértelműen a szaloncukor a legnépszerűbb szezonális termékünk. Az üreges figuráink és mikuláscsomagjaink is évről évre növekednek és sikeresek. A szaloncukraink az abszolút prémium kategóriát képviselik, a Vadász mára egyet jelent a minőséggel. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Vadász márka volt az első, aki töltött szaloncukrokat kínált a fogyasztóknak, cégünk honosította meg az úgynevezett desszert szaloncukrokat. A fogyasztók annyira megszerették ezeket a termékeket, hogy azóta számos követőnk van ebben a szegmensben” – fogalmazott.
A szezont illetően Tóth Csaba szerint nagyon nehéz megmondani, hogy karácsonyra hogyan alakul a fizető­képes ­kereslet, de a prémium kategóriában gyártó cég ­bízik a jó szezonban. „A Vadász márka 50 éves évfordulójára ­készítettünk egy kézzel csomagolt jubileumi válogatást exklu­zív dísz­dobozban, és bemutatjuk a Brownie kekszes tej­krémes szalon­cukrunkat is” – mondta.
Az ügyvezető úgy véli, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban vásárolnak. „Nagyon fontos megtalálni a jó ár-érték arányt, akkor is, ha magas árú terméket gyártunk. A fogyasztók csak akkor adnak ki több pénzt egy termékért, ha többet is kapnak érte. Márkánkat a visszatérő fogyasztóink vásárlása minősíti, és az, hogy mennyiségben évről évre kétszámjegyű növekedést érünk el” – magyarázta.
A gazdasági helyzetre rátérve Tóth Csaba úgy ­gondolja, hogy ez az év senkinek sem a profitról szól. „A termék árára levetítve az energia-, és az alapanyagárak emelkedését is meghaladta a csomagolóanyag árak emelkedése. A kereskedelmi láncokkal még a háború kitörése előtt egyeztünk meg az átadási árakban, és az azóta felmerült költségek mind ­cégünket terhelték. A forint drasztikus leértékelődése már csak kegyelemdöfés volt. Bízunk benne, hogy a gazdasági helyzet jövőre javulni fog, és addig tudjuk finanszírozni veszteségein­ket. Meggyőződésem, hogy nem lehet áthárítani a teljes áremelkedés mértékét a fogyasztókra. Mi úgy döntöttünk, hogy ­cégünk viseli a terhek nagy részét, ezzel segítjük fogyasztóinkat és védjük piaci pozíciónkat” – ­foglalta össze az ügy­vezető, aki az aktuális helyzettel kapcsolatban még hozzá­tette: „Jelenleg a szezonális termékek ­kiszállítása zökkenőmentesen zajlik, partnereink megkapják a rendelt mennyiségeket. Üreges figu­ránknál sajnos több rendelés érkezett be, mint amivel terveztünk, így itt vannak kisebb fennakadások. Cégünk az alapanyagokat időben beszerezte, így a gyártásunknak nem volt akadálya. Azt gondolom, hogy felelősséggel tartozunk fogyasztóink felé és termékeinket akkor is elérhetővé kell tennünk, ha azon éppen nem tudunk profi­tálni. Nem tartom jó megoldásnak a bezárást, mert az újra­indulás szerintem ­többe kerülne, mint a jelenlegi veszteségek.”

KURIÓZUM ÉS OPTIMIZMUS
A szezont illetően Mészáros Gábor, a chocoMe Kft. chocolatier-je opti­mista.. „A Covid helyzetből adódó korlátozásokra már egyáltalán nem számítunk, így a külföldi turizmus is folyamatos maradhat, ami a mi esetünkben kiemelkedően fontos. Hatalmas forgalmat bonyolítanak a belvárosi ajándéküzletek, vásárok, és a repülőtér duty free üzletei is. Könnyen lehetséges, hogy végre elérjük a 2019-es szezonális, karácsonyi árbevételt” – fogalmazott.
Az ünnepi szortimentet illetően Mészáros Gábor ­elmondta, hogy szaloncukorral természetesen ők is készülnek, viszont ezek nem a klasszikus magyar vonalat képviselik, inkább francia stílusirányzat, mondhatni bonbon-szerű termékek lesznek különleges ízek kombinációjával, szaloncukor csomagolásban. „Pár hete vezettünk be egy olyan újdonságot, amely nemzetközi viszonylatban is kuriózum. Ezek a Falatnyi étcsokoládé lapocskák kakaó gyümölcshús juice töltelékkel. Egy svájci-ghánai vállalkozás nemrég megoldást talált arra a problémára, hogy a kakaógyümölcs magját körülölelő, különlegesen finom, nedves gyümölcshús hogyan ne vesszen kárba magas víztartalma és a trópusi körülmények következtében. A farmokon napenergiával működő mobil üzemegységeket hoztak létre, melyek a kakaótermés szüretelése után azonnal kipréselik a gyümölcshús levét, majd három órán belül eljuttatják a pasztörizáló üzembe. Így megmaradnak mindazok a különleges aromák és értékes anyagok (pl. vitaminok), amelyeket a gyümölcs­hús rejt. A kakaó gyümölcshús juice egészen különleges aromaprofillal rendelkezik: természetesen édes, háromféle cukrot tartalmaz, ugyanakkor fanyar ízjegyeket is hordoz. Egyáltalán nem csokoládé jellegű az ízvilága, inkább erőteljesen savas, gyümölcsös jegyekkel bír, egyszerre keverednek benne a licsire, passion fruitra, ribizlire és aszalt gyümölcsökre emlékeztető aromák, míg édessége a mézre emlékeztet. Ez a mennyei összetevő találkozik a finoman roppanó francia étcsokoládéval a chocoMe újdonságában” – újságolta.
Mészáros Gábor úgy véli, hogy a fogyasztók a különleges minőséget keresik, amit a chocoMe portfóliójában abszolút meg is találják. „Egyre népszerűbb a hozzáadott cukrot nem tartalmazó termékek köre, így erre reagálva mi is bővítettük kínálatunkat ősszel, megjelentünk egy drazsétermékkel, és egy hozzáadott cukrot nem tartalmazó étcsokoládé variációval liofilizált málna ízesítéssel” – mondta. Mészáros Gábor arra számít, hogy a következő 12 hónapban várhatóan öt és félszeresére növekszik az energiaköltség az üzemükben. „Mi is beadtuk pár hete igényünket napelemes rendszer kiépítésre, így már nem rajtunk múlik, hogy mikor tudjuk optimalizálni energiaköltségeinket. Szerencsére mi nem tapasztaltunk ­ellátási problémát, alapanyaghiányt. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden ugyanolyan gördülékenyen történne mint 2020 előtt, a logisztika sokkal drágább és cserében lassabb” – fogalmazott.

A FIGYELEM A MINŐSÉGI TERMÉKEKEN VAN
„Az elmúlt két évben az alapanyagárak emelkedésének következtében, és az idei NETA módosítás miatt az »olcsó« ­tej-, étbevonós figurák és szaloncukrok, mint olcsóbb termék­körök megszűntek. Az árlistáinkon megmaradtak, de kiemelt figyelmet az értékesítésükre nem fordítunk, annál inkább a minőségi, 40% kakaó­tartalommal rendelkező tej­csokoládé ­mikulásokra, illetve a hozzáadott cukor nélküli, már az új DIBETTE brandnevünk alatt megjelenő mikulásokra, szalon­cukrokra” – tudtuk meg Terbe Zsolttól, a Ginto Trade Kft. ügyvezetőjétől. A karácsonyi szezont illetően az ügy­vezető úgy fogalmazott, hogy nagy tesztje lesz ez most az édesség­gyártóknak. „Kérdés, hogy az előző évekhez képest akár 20%-kal megnövekedő árakra miként reagálnak a fogyasztók. Mindenesetre nagy választék várja a vevőket a boltokban, csak bízni tudunk benne, hogy a legyártott és ­kihelyezett termékeket el is ­viszik. Ami biztos, hogy a készletek elfogyását követően, esetlegesen friss rendelések kiszolgálását szolgáló utángyártások költségszintje sokkal magasabb lesz novemberben, decemberben, és ezt nem is biztos, hogy változatlan árak mellett vállalják a gyártók” – magyarázta.
A nehéz gazdasági helyzettel kapcsolatban a tulajdonos elmondta, hogy látva az elszálló energiaárakat, az első kétségbeeséseket követően a termelés még hatékonyabbá tételével, a felhasznált energiafajták cseréjével próbálják elérni, hogy az eladási áraikba ne kelljen egy az egyben a megemelt energiaárakat megjeleníteniük. „Itt meg kell jegyezni, hogy a Magyar Kormány intézkedései segíthetik ezt a szándékot. Azonban a kiírt támogatások kevésbé, vagy egyáltalán nem segítik azon vállalkozásokat, akik az elmúlt években költöttek arra, hogy korszerűsítsék üzemeiket, napelemrendszerrel csökkentsék az energiafelhasználásukat, és ebből fakadóan most nem érik el a támogatáshoz szükséges bűvös 3%-os energiaköltség arányát a nettó árbevételhez viszonyítva, ezért kikerülnek a támogatottak közül, ­holott az energiaárak növekedése ugyanúgy sújtja őket is, mint a támogatottakat” – magyarázta.
Terbe Zsolt hangsúlyozta, hogy tevékenységük ­ellátásához jelen pillanatban minden biztosított. „Ehhez szükséges és elengedhetetlen volt, hogy az energiaszerződéseink ­2023-ra is meg legyenek kötve, valamint mind az alapanyagok, mind a csomagolóanyagok esetében meg kellett növelnünk a készlet­szintjeinket, valamint nem kalkulált évközi béremeléssel próbáltuk segíteni dolgozóinkat a megnövekedett ­költségeik enyhítésében. Ezek után már csak abban bízhatunk, hogy fogyasztóink ezután is ugyanúgy vásárolják termékein­ket” – összegezte.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2022. novemberi szám)

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK DIGITÁLISAN ELÉRHETŐ ITT: