Azonnali hatállyal távozik a Lidl vezérigazgatója, Sven Seidel, utódja Jesper Hojer lesz, aki eddig a vállalat nemzetközi beszerzésért felelős vezetője volt. A Lidl megjelenik az amerikai piacon is.

A hivatalos indoklás szerint azért történik vezetőcsere, mert Seidel és Klaus Gehrig -aki a Lidl anyavállalatának, a Schwarz Csoportnak a vezetője - üzletstratégiai megközelítése gyökeresen eltért egymástól.

Arról is szól azonban a vezércsere, hogy a Lidl az amerikai piacon is megjelenik, Gehrig pedig a piacra lépés előtt meg akarta erősíteni a cég vezetését.

Seidel irányítása alatt egyébként évről évre nőtt a Lidl bevétele, és a visszajelzések alapján a fogyasztók elégedettsége is nőtt, ráadásul az üzletek modernizációja is gőzerővel haladt, amivel egyébként nagy nyomás alatt tartotta a Lidl az Aldit is.

A konfliktus kiéleződéséhez az is hozzájárult, hogy Seidel nem klasszikus kereskedői pályát futott be, hanem a Porsche Consultingnál volt tanácsadó, a nagyszabású átalakítási terveit pedig nem fogadták jól a kiskereskedelmi cégnél. A korábbi Lidl-vezér az online kereskedelemben is agresszíven terjeszkedett volna, irányítása alatt kidolgoztak egy koncepciót, amely az online rendelést kombinálta volna azzal, hogy az árukat az üzletekben összekészítve lehet átvenni, a rendszer elindítása azonban a vezetők közötti viták miatt többször csúszott.

A Lidl a világ legnagyobb diszkontlánca, 27 országban 11 250 üzletet működtet, 215 ezer alkalmazottat foglalkoztat, tavaly 64,6 milliárd euró árbevételt ért el.

handelsblatt.com