Az előzetes adatoknak megfelelően harminc éves csúcsra emelkedett az infláció novemberben az euróövezetben az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala pénteki jelentése alapján.

Novemberben 4,9 százalékra, 1991 júliusa óta a legmagasabbra  emelkedett az infláció az euróövezetben az októberi 4,1 százalékról. A fogyasztói árak nagymértékű emelkedése részben az alacsony bázisra vezethető vissza, részben pedig az energiaárak emelkedésére, valamint a válságból kivezető növekedésben kialakult kereslet-kínálati egyensúlytalanságra. Egy évvel korábban defláció volt az euróövezetben, 2020 júliusában mínusz 0,3 százalékon állt az éves fogyasztói árindex.


A legnagyobb mértékben az energiaárak emelkedése járult hozzá a novemberi inflációhoz, 2,57 százalékponttal. A szolgáltatások árának az emelkedése 1,16 százalékpontot adott hozzá az árindexhez, a nem energiaipar termékek pedig 0,64 százalékpontot. Az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek árának az emelkedése 0,49 százalékponttal járult hozzá a novemberi inflációhoz.


Az Európai Unió 27 tagállamában 5,2 százalék volt novemberben az infláció az októberi 4,4 százalék után. Egy évvel korábban, 2020 novemberében 0,2 százalék volt az éves fogyasztói árindex. Az októberihez képest Csehország kivételével, ahol 4,8 százalékon stagnált, az Európai Unió minden tagállamában emelkedett novemberben az éves fogyasztói árindex. A legalacsonyabb inflációt Máltán regisztrálták novemberben, 2,4 százalékost, Portugáliában pedig 2,6 százalékost, Franciaországban 3,4 százalékost. A legnagyobb éves áremelkedést Litvániában regisztrálták, 9,3 százalékost, Észtországban 8,6 százalék, Magyarországon pedig 7,5 százalék, Lengyelországban 7,4 százalék, Belgiumban 7,1 százalék, Romániában 6,7 százalék volt a mutató.

(MTI)