Jelentős létszámbővítést jelentett be Magyarországon az ALDI. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 50 fővel növeli a biatorbágyi logisztikai központjában dolgozók számát az új hűtőraktárának átadásával és 100 fővel a kereskedelmi dolgozók létszámát 145 üzletből álló hálózatában. Az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) Biatorbágyról a fővárosba, a Budapest ONE irodaházba költözik és további 100 munkahelyet hoz létre budapesti és pécsi informatikai szolgáltatóközpontjaiban. Év végéig közel 4500-ra nő az ALDI magyarországi munkavállalóinak száma.

 A kiskereskedelem mellett két informatikai szolgáltatóközpont Magyarországon: ALDI IIS

Immár két éve, 2018-ban szervezte önálló cégbe az ALDI Magyarország az európai üzlethálózatnak informatikai támogatást nyújtó részlegét: az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) megalakulása után a biatorbágyi egység mellett Pécsett is szolgáltató központot nyitott. A megalapításának most második jubileumát ünneplő AIIS több mint 4000 európai ALDI-üzlet mellett immár 55 logisztikai központ és igazgatási irodaház IT-rendszerét is teljes körűen gondozza, így összességében 8 országban mintegy 17 000 felhasználó IT támogatásáért felelős. A vállalat szakemberei a magyar mellett német, angol, olasz, szlovén és francia nyelvterületű országoknak nyújtanak támogatást.

 Az ALDI európai hálózata rendkívül elégedett a Biatorbágyról és Pécsről nyújtott szolgáltatással, ezért számos új feladattal bízza meg az AIIS-t. 2019-ben a cég 90 további informatikai szolgáltatással bővítette portfólióját, melynek köszönhetően ezek száma meghaladta a 160 informatikai megoldást. Az AIIS tevékenységi körébe egyaránt beletartozik a boltokat kiszolgáló infrastruktúra folyamatos (7x24) üzemeltetése, illetve a kapcsolódó SAP-alapú rendszerek – mint például a Hybris, vagy a HANA – támogatása. A növekvő számú feladat ellátásához a vállalat dinamikusan bővítette munkatársai számát: két év alatt több mint 170 főre nőtt a magyarországi dolgozói létszám. 2020 júliusában a vállalat biatorbágyi szolgáltatóközpontja a fővárosba, a Futureal fejlesztésében megvalósuló Budapest ONE irodaházba költözött. A folyamatosan bővülő feladatok magas szintű ellátása érdekében az AIIS újabb 100 állást hoz létre Magyarországon.

 „Az ALDI International IT Services Kft. az ALDI Dél hálózatán belüli számos új feladat ellátása érdekében a közeljövőben 100 fővel növeli magyarországi munkatársainak létszámát. A jövőbeni 270 munkavállalóból Pécsett mintegy 150, Budapesten pedig 120 fő dolgozik majd. Biatorbágyi központunk a főváros legújabb, modern irodaházába, a Budapest ONE-ba költözött, amely kiváló elhelyezkedésének köszönhetően számos közlekedési eszközzel egyszerűen és könnyen megközelíthető, illetve modern munkakörnyezetet biztosít” – mondta Hidvéghy Zoltán, a vállalat ügyvezető igazgatója.

 „Az Őrmező és Kelenföld találkozásánál formálódó Dél-Buda Városközpont egyik üzleti hajtóerejévé válik a Budapest ONE irodapark. A már átadott első ütemet követő második fázis befejezésével az épület összesen 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot. A különleges formavilágú Budapest ONE elérhetősége, kialakítása, szolgáltatásai, okos fejlesztései, valamint egészséges, biztonságos és emberközpontú munkakörnyezete a piacon kivételes tulajdonságokkal ruházza fel a fejlesztést. Örülünk, hogy az ALDI-t is bérlőink között üdvözölhetjük” – mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

 Az AIIS több idegen nyelvet beszélő, felhasználói szintű informatikai ismeretekkel rendelkező, akár pályakezdő munkavállalók mellett olyan, angolul jól beszélő szenior informatikai szakembereknek is hosszú távú karrierlehetőséget biztosít, akik például Windows rendszeradminisztráció, IT-biztonság, szoftverfejlesztés és Workplace szolgáltatás területeken szereztek széles körű tapasztalatokat.

 

Új hűtőraktár, 150 új munkahely a kereskedelem és a logisztika területén

2019 szeptemberében rakta le az áruházlánc biatorbágyi logisztikai központjánál az új hűtőraktárának alapkövét. Ezzel a lépéssel a 255 000 négyzetméteres telken elhelyezkedő mintegy 53 000 négyzetméteres, 500 főt foglalkoztató raktár egy 8800 négyzetméteres egységgel bővül, amelyben egy -23 Celsius fokos mélyhűtő és egy 0 Celsius fokos hűtőraktár mellett egy kilenc rámpával rendelkező előhűtőt is kialakítanak. Az L-alakú új épület egyik oldala 120, másik oldala 140 méter hosszúságú, illetve 40 méter szélességű lesz, a legnagyobb magassága pedig eléri a 16 métert. A mintegy 6 milliárdos beruházásnak köszönhetően duplájára nő az áruházlánc magyarországi hűtőraktár-kapacitása, a vásárlók pedig lényegesen nagyobb hűtött-termék kínálattal találkozhatnak majd az ALDI áruházakban. A vállalat az áruházi munkatársak létszámát is bővíti: még ebben az évben 100 új munkahelyet hoz létre az ország egész területén.

 

„Hűtőraktárunk több milliárdos nagyságrendű beruházása újabb előnyt jelent vásárlóink számára, hiszen nagyobb kínálatból tudnak majd válogatni üzleteinkben. A logisztikai dolgozók jelenlegi létszámát 10%-kal bővítjük, így újabb 50 munkahelyet hozunk létre Biatorbágyon. Áruházainkban országszerte nő a vásárlók száma, a kiszolgálás minőségének megőrzése és további fejlesztése miatt 100 fővel bővítjük bolti dolgozóink létszámát, így év végére az ALDI mintegy 4500 főt foglalkoztat majd” - mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a bejelentés kapcsán.

 

A toborzás mind a logisztika, mind az áruházi értékesítés területén folyamatos. A logisztika területén áruátvétel, vagy áru-összekészítés munkakörben elhelyezkedni kívánók számára több műszakban, rész- vagy teljes munkaidőben is van lehetőség dolgozni az ALDI raktárában. A bolti eladók szintén választhatnak rész- és teljes munkaidős beosztás közül. A vállalat tapasztalatai szerint a részmunkaidő a legkedveltebb foglalkoztatási forma, hiszen az áruházi munkatársak mintegy 85 százaléka részmunkaidőben dolgozik.

 A vállalat nem tesz különbséget a bolti és a raktári dolgozók fizetése között, így a 8 órás munkaviszonyra vetített kezdő fizetés az üzletekben és a logisztikai központban egyaránt bruttó 322 800 forint. A vállalatnál töltött két év munkaviszony után a bér 362 900 forintra, míg 10 év után, a 11. évtől 406 500 forintra nő. Az újonnan felvett raktári munkavállalók hat hónapnyi munkaviszony után targoncavezetői képesítést szerezhetnek, melynek költségét az áruházlánc fizeti. Az áruházi és a logisztikai terület mellett a központi igazgatásban is folyamatos a munkaerőfelvétel, jelenleg számos nyitott pozíció várja a pályázókat marketing, beszerzés, HR vagy pénzügyi területen.