A lehetőség a cash-back szolgáltatást nyújtó kereskedőknél és szolgáltatóknál lesz elérhető.
Megnyílik július 1-jével a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, amely havonta legfeljebb két alkalommal, 40 ezer forintot összességében meg nem haladó mértékben teszi lehetővé, hogy a vásárlók készpénzhez juthassanak – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Ezen készpénzfelvétel után a vásárlók bankja nem számíthat fel díjat és költséget. A lehetőség a cash-back szolgáltatást nyújtó kereskedőknél és szolgáltatóknál lesz elérhető, ehhez az érintett kereskedőknek és szolgáltatóknak a POS terminált üzemeltető szolgáltatóval szükséges felvenniük a kapcsolatot. Megjegyezték, hogy ahol a bankkártyás fizetési lehetőség már adott, ott az új szolgáltatás megjelenése gyorsan kivitelezhető.
Az intézkedés kapcsán idézték Túri Anikó közigazgatási államtitkárt, aki hangsúlyozta, hogy a cash-back szolgáltatás kiegészíti a jelenleg is érvényben lévő ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget, így a kormánydöntésnek köszönhetően végső soron 150 ezer forintról 190 ezer forintra emelkedik a díjmentesen felvehető készpénzmennyiség.
(MTI)














