Harmincezer látogatót várnak a szervezők az idei Farmer Expóra, amelyet 32. alkalommal rendeznek meg augusztus 17-20. között a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán - közölte az MTI-vel Vaszkó László vásárigazgató kedden.
A 32. Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításon, illetve a 18. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállításon húszezer négyzetméteren 280 kiállító mutatkozik be - tette hozzá megjegyezve, hogy az idén az innováció kerül a kiállítás fókuszába.
"A népességnövekedés és az ezzel járó dinamikusan növekvő globális élelmiszerigény, a vízkészletek szűkössége és az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási körülmények miatt világszerte fokozott figyelem övezi az új agrártechnológiai megoldásokat, erre koncentrál a Farmer Expó is" - mondta Vaszkó László megjegyezve, hogy az automatizáció és a robotizáció az állattartásban és a növénytermesztésben is növeli a hatékonyságot, és ezzel a fenntartható mezőgazdaság irányába mutat.
A vásáron bemutatott eszközök, eljárások, megoldások mind az ágazatban a hatékonyság növelésének lehetőségét mutatják be úgy, hogy közben a fenntarthatóságra is figyelemmel vannak. A kiállítók standjain rengeteg megoldást láthatnak majd az érdeklődők a precíziós gazdálkodásra - ismertette.
Vaszkó László tájékoztatása szerint a szervezők ezúttal három jelentős szakmai konferenciára várják az érdeklődőket. A növénytermesztési konferenciát a "hatékonyan, de másként" jegyében rendezik, ahol arról cserélnek véleményt a szakemberek, hogy a műtrágya- és vegyszermentes irányba mozduljon-e el az ágazat, és kezdjék el visszaépíteni az évtizedek alatt lerombolt talajbiológiai egyensúlyt.
Az állattenyésztési konferencián szó lesz a modern állattenyésztésben keletkező újrahasznosítható anyagokról, a sertéstenyésztési tanácskozás fókuszában az árak alakulása, és a jövedelmezőség állnak - ismertette a vásárigazgató.
Hozzátette: az expó keretében tart szakmai napot és rendez kerekasztal-beszélgetéseket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) egyebek között a gabonapiac kilátásairól, földügyi aktualitásokról, az új agrártámogatási rendszerről, a rövid élelmiszer-ellátási lánc előnyeiről, illetve a munkaerőpiaci kihívásokról.
A Farmer Expón a szakemberek áttekintik a meggyágazat hazai helyzetét, a meggytermesztés növényvédelmi kihívásait, és a gazdaságos tápanyag-utánpótlás kérdéseit - sorolta Vaszkó László.
mti