A hazai élelmiszeriparban egyedülálló módon saját napelemparkot épített a Pest megyei Újhartyánban a Cerbona Élelmiszergyártó Kft., amely mostanra 9680 napelemével bőségesen megtermelte a 100 kilométerre lévő székesfehérvári üzemének teljes éves áramfelhasználását - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a Cerbona Solar Parkot tavaly májusban helyezték üzembe, így most vonható meg a beruházás energiamérlege, amely szerint a cég évi 2,4 millió kilowattóra áramfelhasználásának a másfélszeresét, 3,6 millió kilowattnyi energiát termelt egy év alatt.
Mint írták, a 25 millió müzliszeletével megegyező felületű napelempark éves termelése ezer, négyfős család áramellátására lenne elég, és 1,4 millió kilogramm széndioxid kibocsátását takarítja meg.
A Cerbona nemcsak gyártásának karbonlábnyomát csökkentette jelentős mértékben, hanem a fenntarthatóság másik kiemelten fontos területén, a csomagolóanyag-felhasználásban is ehhez hasonló nagy ugrásra készül. A társaság teljes fólia-csomagolóanyag felhasználásának már 2020-ban is több mint a fele újrahasznosítható műanyag volt, ezt az arányt 90 százalékra akarják emelni.
Az ehhez szükséges fejlesztések a célegyenesben vannak, így a müzliszeleteknél vezetnek be új csomagolóanyagokat, amelyek tesztelése már folyik, és az élelmiszerbiztonsági okokból szükséges próbatárolások után a boltokba kerülhetnek a termékek.
MTI