Ami az újhullámos kézműves söröket illeti, az Egyesült Államok craft sörei jóval megelőzik a hazai sörtrendeket, így folyamatosan találgatják, hogy az ott 2–3 éve már divatos savanyított sörök, a farmhouse ale, sour ale hulláma után mikor jönnek be hozzánk is átütőbb erővel.
Több hazai sörfőzde már korábban is készített savanyú ízprofilú sört, de többek szerint ebben a nyári szezonban fog ez az irány gőzerővel beindulni.Vásárhelyi István, (Pif) sörszakértő, sörgasztronómus szerint nyáron persze alapvetően az alacsony alkoholtartalmú, laza lágerek lesznek az első számú szomjoltók, mert hagyományosan ezzel oldjuk meg a hidratálást, hiszen sokat ihatunk meg belőle anélkül, hogy a fejünkbe szállna.
Sör és bor egyben
A másik vonalon a savanyú fajták, a spontán erjesztéssel és a lactobacilussal készített verziók is népszerűek ilyenkor a világban, így például a goze és a berliner weisse, amelyek gyakorlatilag egy tőről fakadnak, és arra vezethetők vissza, amikor a 16. században egyszer olyan búzasört szállított egy kereskedő, amely vélhetően befertőződött tejsavbaktériummal. Ekkor derült ki, hogy ez akár az erénye is lehet a sörnek. A goze sör eredeti német helyszínén a víz egy kicsit sós volt, ezért a sörben is megjelenik ez a sósság, de emellett még fűszerek is érdekesebbé teszik a savanykás sört. A berliner weisse nagy erénye emellett az is, hogy igen gyorsan elkészül, és jól lehet gyümölcsökkel összepárosítani.
A savanyított sörök alapvetően úgy készülnek, hogy akár párhuzamosan, akár az első erjesztés után kerül hozzá az a baktérium, amely az enyhén savanyú káposztára emlékeztető ízért felel. Van viszont egy olyan eljárás, a kettle sour, amelynél az első erjesztés előtt fertőzik be a sörlét, így az már megkapja a savas ízt, és később a forraláskor a nem kívánatos bacilusok is elpusztulnak, így jobban kézben lehet tartani a folyamatot. A jól kontrollálható savanykás íze miatt ez is a nyár kedvence lehet. A harmadik irány a pezsgőkre, borokra emlékeztető sörök lehetnek. Ilyen az is, amellyel mostanában kísérleteznek a Rothbeernél. A Borbeer, azaz a bor és a sör összeházasítása során a saison sörhöz sauvignon blanc mustot adtak, és a végeredményben egy egészen pezsgős, gyöngyöző, fehérboros, fröccsös világ érkezik.
Ha a nagyüzemek felől nézzük a nyári söröket, akkor ők látták az igényt az átlagnál kevésbé fejbevágós sörökre, és ezeket már kicsit kevésbé alkoholos, de kicsit citrusos ízek jellemzik. Ezt a citrusosságot pedig alapvetően a komlókkal állítják elő.
Jó alap nélkül hiába savanyítják a sört
A sörnél az ízkombináció alapvetően a maláta édességéből és a komló keserűségéből áll össze. A történelmi sörök ebből indulnak ki, míg a savanyított verziók ehhez emelik be a savanyú dimenziót. Ha azonban nincsenek meg a sör alapvető jó tulajdonságai, akkor a savanyítás sem javít rajta, akkor lehet, hogy jobban járunk, ha inkább összekeverjük a sört limonádéval, és nyáron ezt isszuk. Ha viszont a sör egy jó erős alapot jelent, akkor azt el lehet vinni sokféle irányba, és már hozzá lehet adni gyümölcsös ízeket is, mint egy tisztességes berliner weissénél.
Ha pedig a savanykás ízű sörökből a csúcsokat vesszük, azok a lambic, a gueuze, valamint a brett sörök, amelyeknél vadélesztő végzi el az erjesztést. Ha boros analógiával élnénk, akkor a korábban említett sörök a friss reduktív acéltartályos fajták, míg ezek a vadélesztős sörök az évjáratos champagne-ok, amelyek a csúcskategóriát jelentik. A gondoskodás, az odafigyelés, az erjesztés végigvezetése, a szakértelem és az alapanyagok felhasználása mind annak felel meg, ahogyan a nagy champagne-házak készítik a pezsgőt. Nem is véletlen, hogy a kis palackok pezsgősüvegre hasonlítanak.
Hordós brett is érkezik
Ali Rawech Szami, a HopTop Brewery tulajdonosa is úgy látja, hogy a savanyított sörök lesznek idén a
nyár sörei, és szerinte ezekhez még egyfajta csavar is hozzáadódik majd, így a gyümölcsök is valószínűleg bejönnek a képbe.
Az indian pale ale (IPA) és az american pale ale (APA) továbbra is vonzerő marad azoknak, akik ismerkednek az újhullámmal, de akik már egy ideje már barátkoznak a különleges sörökkel, azoknak a savanyított verziók jelenthetik a következő lépcsőt. A savanyított hullámra egyébként a HopTop Brewery is felszállt, és ők is elkezdtek hordós brettes változatokkal is foglalkozni.
Ali Rawech Szami úgy véli, jelenleg éppen arra megy a hazai újhullámos sörpiac, hogy minél meghökkentőbb alapanyagokat használjanak fel, mert ezzel a meghökkentéssel lehet manapság jól eladni a kisüzemi söröket. Most még mindenki meg akarja mutatni magát, így lehet megragadni a közönséget, a vásárlókat, de várhatóan a profiltisztulás ideje is bekövetkezik majd, és a hétköznapi egyszerű, de magas minőségű söröket is el lehet majd adni.